A falszerkezet az építészeti téralkotás egyik alapvető eleme, amely terek elhatárolására a külső tértől, valamint belső terek elválasztására szolgál. Az építés fejlődésének kezdeti időszakában a külső határoló falak vastag tömör szerkezetként épültek. Az anyagismeret és az építéstechnika fejlődésével egyre vékonyabb könnyebb szerkezetek készültek, majd a vázas szerkezetek megjelenésével eljutottunk a rétegesen kialakított könnyű szendvics jellegű külső homlokzati falszerkezetekig. A két fejlődési szakasz között számos falszerkezeti változat alakult ki, amelyek többsége ma is jelen van az építési tevékenységben, tehát az építész tervező széles anyag és szerkezetválasztékból alakíthatja ki az adott épület falszerkezeteit.

Az épület falai elhelyezkedésük szerint lehetnek külső (homlokzati) és belső falszerkezetek. Tartószerkezeti szerepük szerint lehetnek teherhordó, valamint nem teherhordó, azaz térelhatároló falak. A tömör teherhordó falszerkezetek természetesen egyúttal térelhatároló feladatot is ellátnak, viszont a csupán térelhatároló funkciójú falak esetén a teherhordás feladatát más szerkezet - például épületváz - veszi át.

A következő fejezet első részében a teherhordó falszerkezetek témaköre kerül ismertetésre. Utána a térelhatároló homlokzati falszerkezetek témakörével, majd a válaszfalakkal fejeződik be a falszerkezetek tárgyalása.

A teherhordó falszerkezetek a felettük lévő falak és födémek, valamint tetőszerkezetek súlyát, valamint egyéb terheléseket (pl. hasznos terhelést, szélnyomást, szélszívást stb.) is hordják és továbbítják az alapozási szerkezetekre.

A teherhordó falszerkezeteknek merevítési, térelhatárolási és támasztó szerepet együttesen, egyidőben kell ellátniuk, ezért a velük szemben támasztott követelmények rendkívül sokrétűek.

A teherhordó falszerkezetekkel szemben támasztott fontosabb követelmények:

- szilárdság

- tartósság

- tűzállóság

Épületszerkezeti követelmények:

- hővédelem

- hangvédelem

- nedvességvédelem

- faraghatóság, véshetőség, szegezhetőség,

- vakolattartás (szerkezettől függően)

- alacsony térfogatsúly

Esztétikai követelmények:

- tetszetős homlokzati felület, szín, hézagrajz

- belső felület esztétikus kialakítása

- jól szerelhető, gépesíthető építés

- alacsony helyszíni élőmunka igény

A teherhordó falszerkezetek nagyszámú változatát rendszerezve kézi falazóelemekből falazott (kiselemes és megnövelt méretű) falazóelemekből, falazó-zsaluzóelemkből (un.félmonolit szerkezet), monolit (öntöttfalas) szerkezetből és végezetül előregyártott (blokkos és panelos) szerkezetekből készített falakról beszélhetünk.

A falszerkezeteket rétegfelépítés, építési technológia és építőanyag szerint a következőként csoportosíthatjuk:

- homogén falszerkezetek:

a tartószerkezeti és épületszerkezeti követelményeket a fal egyetlen összefüggő rétegben elégíti ki. (Pl. tégla vagy terméskő falazat, ill. monolit vagy előregyártott könnyűbeton falszerkezet).

- heterogén falszerkezetek:

a falakkal szemben támasztott követelményeket a szerkezet több rétegben elégíti ki (pl. ilyen az un. szendvics panelok funkcionális rétegfelépítését alkotó külső és belső teherhordó kéreg és hőszigetelő betétréteg).

- helyszínen készített falszerkezetek hagyományos falazott technológiával és korszerűsített öntött beton építési technológiával készülhetnek

- előregyártott falszerkezetek esetén megkülönböztetünk épített (azaz habarcshézaggal egymáshoz illesztett blokkos szerkezeteket) és szerelt (hegesztett vagy csavarozott kapcsolatokkal rögzített panelos) szerkezeteket.

Építőanyag szerint: a teherhordó falszerkezetek készülhetnek:

- természetes anyagokból (pl. terméskő),

- mesterséges anyagokból (pl.építési kerámia, könnyűbeton, vasbeton).

Építési technológia és az ebből következő szerkezeti jelleg szerint az alábbi csoportokban vizsgáljuk a teherhordó falszerkezeteket:

- kézi falazóelemekből épített falszerkezetek, (pl. POROTHERM, 3. kép)

- kézi zsaluzóelemekből épített és kibetonozott falszerkezetek,

- monolit falszerkezetek,

- közép- és nagyblokkból épített falszerkezetek,

- előregyártott vasbetonszerkezetű ill. "szendvics" panelos falszerkezetek

A falazott szerkezetek falazóelemekből és közöttük lévő vízszintes és függőleges hézagokat kitöltő habarcsból állnak. A falazóhabarcs feladata az elemek egymáshoz kötése, az elemek közötti átmenő hézagok kitöltése, valamint az egyenletes teherátadás biztosítása. A falazóhabarcsok fajtáit és szilárdsági tulajdonságait az Építőanyagok című tárgy ismerteti.

A falazóelem és a habarcs minőségét nem lehet egymástól függetlenül megválasztani, hiszen a falazat szilárdságát együttesen határozzák meg.

A kő a legrégibb építőanyagok közé tartozik. Kőben gazdag vidékeken ma is célszerű alkalmazása. Nagy szilárdsága, tartóssága, esztétikus felületi megjelenése miatt kisebb épületek teherhordó szerkezeteként előszeretettel használják a kőfalazatot.

- a kőelemek természetes fekvésüknek megfelelően helyezkedjenek el a falazatban, úgy, hogy rétegződésük a falazatra jutó terhelések irányára merőleges legyen,

- a falsarkokon, falvégeken nagyobb méretű, esetleg több réteg magasságú köveket kell beépíteni,

- az egymás feletti sorokban az álló (függőleges) hézagok között legalább 10 cm széles átfedés legyen,

- a hézagokat a falazóhabarcs folytonosan töltse ki, a habarcsba ágyazott kövek ne mozdulhassanak el,

- a falazatba helyenként a teljes falszélességet átfogó un. bekötő kövek helyezendők el. A falak felületéről könnyen kieső kisebb kövek beépítését kerülni kell,

- egy pontban háromnál több kőhézag ne találkozzék,

- 1,0...1,5 m magasságonként - nem rétegesen falazott kőfalaknál - sorkiegyenlítő réteget célszerű készíteni (32. ábra).

Tömör égetett agyagtéglából készített falak leggyakoribb építőeleme a

12 x 25 x 6,5 cm élhosszúságú kisméretű tömör égetett agyagtégla (33. ábra). (Bontásból nyert tégla alkalmazásakor még találkozhatunk a 14 x 29 x 6,5 cm élhosszúságú un. nagyméretű égetett agyagtéglával is). (33. ábra)

A kisméretű tégla szélességi és hosszúsági mérete egymással összefügg. Két tégla szélessége és a közbezárt habarcsréteg együttes mérete megegyezik a tégla hosszméretével.

- a falszakaszok szélességi, magassági és vastagsági méreteit az elemméretek és a köztük lévő habarcshézagok többszörösének figyelembevételével célszerű megtervezni. A kisméretű tömör égetett agyagtégla darabolható, faragható, de sok faragott elem alkalmazása kedvezőtlen,

- az álló helyzetű habarcshézagok 1 cm, a fekvő habarcshézagok 1....1,3 cm vastagságúak. Az elemek közötti habarcshézagokat - másnéven fugákat - habarccsal gondosan ki kell tölteni,

- az egymás feletti falazati rétegek elemeit negyed, vagy fél elemszélességgel eltolt függőleges hézaggal, azaz kötésben kell rakni,

- a falazat hosszirányban fekvő futó téglák és erre merőleges kötő téglák az egymás feletti sorokban váltsák egymást.

A falazóelemek fejlesztése során sokféle üregekkel, lyukakkal könnyített megnövelt méretű építőelem alakult ki. A 34-35-36-37-38-39. ábrákon a teljesség igénye nélkül a leggyakoribb falazóelemeket és alkalmazásukat mutatjuk be.

A növelt méretű elemek, kézi falazóblokkok elterjedtebb változatai:

- kettős méretű kevéslyuku égetett agyagtégla (34. ábra),

- kettős méretű soklyuku égetett falazótégla (34. ábra)

- "B 30" jelű üreges égetett blokktégla (35. ábra)

- "ALFA" vázkerámia falazóelem (36. és 38. ábra)

- "POROTON" polisztirolgyöngy adalékkal készített kézi falazóelem (37. ábra).

- Thermoton-H1 falazóblokk polisztirol üregbetéttel (37. ábra).

A falazóelem megnövelt mérete következtében a falazási munka termelékenyebb, a habarcshézagok száma kisebb, az üregek javítják a falazat hőszigetelő képességét és csökkentik a szerkezet önsúlyát.

A legnagyobb üregtérfogatú és legkisebb elemfalvastagságú vázkerámia elemek teherhordó szerkezetként legfeljebb három épületszintig alkalmazhatók (pl. Alfa és Rába (39. ábra) vázkerámia falazóblokk). (Rába, 4.kép)

Talajjal érintkező vagy egyéb nedvességnek tartósan kitett falszerkezet elemeként, továbbá tartópillérként lyukacsos, üreges kézi falazóelemek nem alkalmazhatók.

A falazatok alapfogalmain általános ismertetésén és vázlatos bemutatásán túlmenően a falazás és a készítési mód további ismeretei az Építéstechnológia c. tantárgy keretében kerülnek tárgyalásra.

Kőből és téglából, kőből és betonból készített vegyes falak. A külső oldalon kővel burkolt tégla, illetve beton falakat a kőanyag kedvező felületi megjelenése miatt alkalmazzák. Tégla hátfalazat esetén a csorbázattal bekötött kősorokat célszerű a téglafal ülepedése után utólag megépíteni.

Beton hátfal esetén a kőfalazat a betonnal együtt készül, de a még meg nem szilárdult beton kőrétegekre ható oldalnyomás felvételéről gondoskodni kell.

A tömörfalas épületek lábazati falai (a járdaszint és a földszinti padlószint közötti falszakasz) gyakran vegyes falként kerülnek kialakításra. A külső oldali burkolatok témakörét a falburkolatokkal foglalkozó fejezetben részletezzük.

Az égetett agyagtégla termékek mellett az építési piacon számos más anyagú kézi falazóelem is elterjedt. Ezek közül számottevőek:

- az un. sejtbeton (vagy másnéven gázbeton) anyagú kézi falazóelemek. Hazai termék a Mátra és a Borsod márkanevű gázbeton építőelemcsalád, amelynek anyagát nagy porozitás és kis testsűrűség jellemzi,

- az YTONG sejtbeton falazóanyagok gyártása néhány éve kezdődött meg hazánkban, a gyengébb minőségű korábbi sejtbeton (gázbeton) termékek kiváltására. Az YTONG termékek finom szemszerkezetű kvarchomok, égetett mész és fémpor keverékéből megkötés után nagynyomású vízgőzben (autokláv) megszilárdítva készülnek (svéd szabadalom). Az YTONG falazóelem készülhet sík homloklapokkal és horony-eresztékes (nut-féderes) változatban. Az alapelem főbb méretei: hosszúság: 50 cm, magasság: 25 cm, szélesség: 20, 25, 30, 37,5 cm. (5.kép)

- a Leier cég HABISOL márkanevű üreges könnyűbeton kézi falazóeleme 45 cm hosszú, 30 cm széles és 22 cm magas. A Leier elemcsaládhoz hőszigetelő falazóelem, pince falazóelem, válaszfalelem, valamint falzsaluzóelem és födém béléstest is tartozik.

- az ISOPLUS kézi falazóelem üregekkel könnyített elem, amely polisztirolhab hőszigetelő sáv betéttel készül. Az ISOPLUS elemcsalád a Leier-hez hasonlóan ugyancsak többféle kiegészítő elemet tartalmaz (40.-41. ábra). A falazóelemek a gyártás során 12 mm vastag fenéklemezzel készülnek. A fenéklemez falazáskor felfelé fordítandó, mert így készíthető rá a habarcsterítés. Az alapelem készül kavicsbeton és könnyűbeton változatban is. Az ISOPLUS elemekből készíthető falkapcsolatokra mutatunk be kötési példákat a 42. ábrán. (6.kép, 7.kép)

A kézi falazó-zsaluzóelem tulajdonképpen könnyű zsaluhéj kötésben elhelyezve, utólagos kibetonozással. Tartószerkezeti igény szerint a zsaluzóelemek között a kibetonozás előtt acélbetéteteket lehet elhelyezni (pl. falsarkoknál). A falazó-zsaluzóelem un. félmonolit építési eljárást tesz lehetővé és bennmaradó, hőszigetelő képességű zsaluzatnak tekinthető.

Ennek megfelelően a zsaluhéj feladatai:

- a falszerkezet alakjának a meghatározása,

- hőszigetelő funkció,

- jó vakolattartás.

A falazó-zsaluzó elemekből épített falak egyszerűen gyorsan építhetők habarcs nélkül. Az építőelemek szükség esetén a helyszínen megmunkálhatók. A teherbírás mértéke szabályozható a felhasznált beton minőségével és a vasalás mértékével.

- Bizol cementkötésű elem rizshéj vagy faapríték adalékanyaggal. Befoglaló mérete 45 x 30 x 30 cm.

- Durisol cementkötésű fabeton elem. Vegyszeresen kezelt növényi eredetű adalékanyag felhasználásával készül. A zsaluzóelemek elemcsaládként kerültek kialakításra. Az egyik hazánkban alkalmazott elemcsaládot és annak elemkötési szabályait mutatjuk be a 43. és 44. ábrán. A Durisol elemmel kialakítható szerkezeti részletekre látható példa a 45. ábrán.

- Isorast extrudált kemény polisztirolhab falazó-zsaluzóelem. Ebből jó hőszigetelő tulajdonságú, gyakorlatilag hőhídmentes falszerkezet készíthető utólagos kibetonozással. Hátránya, hogy a bonyolult és pontos kötést biztositó habelemek szállítás és mozgatás közben könnyen sérülnek.

Az Isorast alapelem és a kiegészítő elemek a 46. ábrán, a falkötés szabályai a 47. ábrán, a tájékoztató szerkezeti részletpéldák pedig a 48. és 49. ábrán láthatók.

A monolit falakat friss állapotukban képlékeny anyagokból, helyszíni öntőformák közé tömörítéssel (csömöszöléssel), öntéssel dolgozzák be.

A monolit falak anyaga régen vályog, mészsalak vagy agyagbeton volt, ma főleg könnyűbetonból, nehézbetonból és vasbetonból készülnek.

A monolit falak alkalmazási területe rendkívül széleskörű. Elterjedten készítik épületfalak (teherhordó főfalak, merevítő falak, pincefalak, lábazati falak), támfalak, tornyok, tartályok, üstök, gyárkémények építésénél.

A monolit falak készítésénél alkalmazott öntőformák széles körben alkalmazott változatai a következők:

- helyszínen készített egyedi zsaluzat,

- táblás zsaluzat,

- bennmaradó kétoldali hőszigetelő anyagú zsaluzat,

- csúszózsaluzat,

- alagútzsaluzat.

- falvastagság kisebb mint a hagyományos falazott szerkezeteknél (minden épületszint alapterülete azonos lehet),

- az öntöttfalas épület önsúlya kb. 30 %-kal kisebb mint a tömör téglafalasé,

- a viszonylag egyszerű és magas szinten gépesített építési technológia kisebb létszámot, és ezen belül kevesebb szakmunkát igényel,

- ipari hulladékanyag, pl. téglatörmelék, salak, könnyűbeton adalékanyagként felhasználható,

- az épület merevsége a monolit jelleg miatt kedvező,

- kedvezőtlen időjárás a munkát nehezíti, lassítja az építés ütemét,

- az egymás feletti épületszintek szerkezeti alaprajza kényszerűen azonos elrendezésű,

- a legfontosabb technológiai feltételek a következők: emelőgépek, zsaluzóberendezés, a betonszállítás megoldása, körültekintő, minden részletre kiterjedő munkaszervezés.

A modulált méretű kistáblás (pl. DOKA táblás) zsaluzás továbbfejlesztésével, a tábla oldalméretek helyiségméretűvé növelésével alakult ki a gyors építést, egyenletes falfelület kialakítását lehetővé tevő nagytáblás zsaluzás (50. ábra). A zsaluzás gyorsaságát növelni lehet a falzsaluzatok között elhelyezett nagytáblás födémzsaluzatokkal (pl. un. zsaluzóasztalokkal). Nagytáblás zsaluzatok alkalmazása esetén a terepszint alatti és a földszinti szerkezetek rendszerint hagyományos módon készülnek. A földszint feletti födém a fogadószint, melyre a nagytáblás, csoportzsaluzatos szerkezet kerül.

A zsaluzatok összeszerelése begyakorlottságot igényel. Az összeszerelést csavarozással, pántolással, ékeléssel oldjuk meg, a méretpontosság folyamatos ellenőrzése mellett.

A zsalutáblák beemelése emelőgépekkel történik, - összeszerelésük után a vasbetonszerkezetek acélbetéteinek elhelyezésére, majd a zsaluzatból képzett formák kibetonozására, a beton tömörítésére kerül sor.

A betonozást követően megkezdődik a következő szint zsaluzatának szerelése.

Az előző szint vasbeton szerkezetének kellő megszilárdulása után a zsaluzatokat szigorúan előírt sorrendben szétszerelik, emelőgépekkel kiemelik és következő szintre helyezik.

A további szak- és segédipari, valamint az épületgépészeti és befejező munkák a szokott és tervezett módon készülnek.

A zsaluzatokat és kiegészítő elemeit kibontásuk után az előírt módon felületkezelni kell.

A csúszózsaluzattal betonozandó építmény számára 1,0...1,2 m magasságú, a falak alaprajzi elrendezését követő, kellően merevített pontos méretű zsalupárt készítenek. A zsaluzatba történő folyamatos betontöltés mellett a teljes alaprajznak megfelelő zsaluzatot emelőberendezéssel folyamatosan felfelé emelik. A függőleges irányban emelkedő zsaluzat terhét a már megszilárdult betonra vagy közvetlenül az alapra támaszkodó támrudak viselik. Az emelőberendezések szinkron vezérlését és meghajtását általában hidraulikus vagy pneumatikus úton végzik (51. ábra).

Közbenső födémekkel osztott terű építmény esetén a födémszerkeztek felfekvése a zsaluzatba beszerelt és a betonozás után eltávolított dobozok helyén kialakított nyilásokban biztosítható. Az így nyert nyilásokba akaszthatók a födémek zsaluzatai. Az alkalmazott födémek általában monolit vasbeton szerkezetűek, de készíthetők könnyű vagy nehéz betonból, előregyártott födémszerkeztek is csúszózsaluzatos épületnél.

A csúszózsaluzatos építési eljárás sikerrel alkalmazható ipari létesítmények (tornyok, gyárkémények, tartályok, stb.), valamint középmagas és magas lakóházak építésénél. (8. kép)

Tárolók, víztornyok és más építmények esetén az alapozást és az egyéb terepszint alatti munkákat a körülményeknek megfelelően választott módon elkészítik.

A szerkezetek felett fogadószintet alakítanak ki, melyre az emelőberendezéseket és ezzel összefüggésben a zsaluzatot felszerelik. Folyamatos betonozás, tömörítés mellett a zsaluzatot, - az időjárátstól és az alkalmazott kötésgyorsító adalékoktól függően - 10...15 cm/h sebességgel mozgatják.

Kivitelezés közben az emelőberendezések támasztórúdjait, - melyek egyben a függőleges iránytartást is biztosítják, - állandóan ellenőrizni kell.

A zsaluzat alól előkerülő betonfelületek javítása az emelőberendezésekre szerelt külső és belső mozgó munkaállványokról történik.

Csúszózsaluzattal - szükség esetén - függőlegestől eltérő ferde falfelületek is készíthetők.

Az alagútzsaluzatos építési eljárással készített épületek teherhordó fal- és födémszerkezeteit egy-egy épületszinten, egyidejűleg betonozzák. Az egy építési ütemben zsaluzott harántirányú teherhordó falak és rájuk támaszkodó födémek közötti épületterek alagútként jelennek meg az épület hossztengelyére merőlegesen (52. ábra). A hosszanti homlokzaton megjelenő alagútvégeket lezáró homlokzati falak általában előregyártott szerkezetek. A belső válaszfalak lehetnek falazott hagyományos szerkezetek, épített könnyű falpalló szerkezetek, valamint könnyű szerelt válaszfalak.

Az alagútzsaluzat zsaluelemei lehetnek egy darabban (alagút alakzatban) és két darabban (két "L" alakú fél alagút elemként) kizsaluzhatók.

A két darabban kizsaluzható elemekből (aszimmetrikus összeállítás esetén) jelentős méretválaszték alakítható ki. Ez esetben kizsaluzáskor az egyik oldali elem leengedése után a még nem teljesen megszilárdult födémszerkezet ideiglenesen középen (vagy a középvonal közelében) alátámasztandó.

Az alagútzsaluzatos épület teherhordó harántfalai egységesen 15 cm vastag egyrétegű vasalt öntöttbetonból, a födémek pedig 15 cm vastag hálós vasalású öntöttbetonból készülnek.

Az épület-végfalakat a külső oldalon utólag hőszigetelő réteggel kell ellátni.

Az alagútzsaluzatos technológia 8...10 szintes lakó- és középületeknél, valamint egyéb mérnöki szerkeztek (pl. közműalagutak) építésénél széles körben alkalmazható. (9. kép)

A szintalatti és földszinti szerkezetek rendszerint hagyományos monolitikus technológiával készülnek. A földszint felett kialakított un. fogadószinten kezdődik az alagútzsaluzatos építésmód alkalmazása.

A zsaluzatkészleteket emelőgépekkel emelik be, - majd összeszerelik, - méretpontosságukat ellenőrzik.

Az alagútzsaluzatból előállított formákba elhelyezik az acélbetéteket, következik a betonozás és a beton tömörítése. A beton megszilárdulása után a zsaluzatokat lesüllyesztik és a zsaluzatkihúzó állványra továbbítják (52. ábra), majd folyamatosan a következő munkaszintre beemelik. Az áthelyezés a következő szintre munkaállvány nélkül is lehetséges, ha az un. "kacsacsőr" himbával dolgoznak.

Az alagútzsaluzattal készített falak és födémek vakolatot nem igényelnek, - az esetleges hibás felületeket csiszolják, illetve cementhabarccsal javítják.

Az öntöttfalas építés zsaluzórendszereinek és munkamentének részletes tárgyalására az Építéstechnológia tantárgy keretében kerül sor.

A speciális kialakítású bennmaradó hőszigetelő elemek közötti un.dermesztett betonfal, ill. falrács bemutatását nem széleskörű elterjedése (hiszen ritkán alkalmazzák) hanem érdekessége és műszaki tartalma miatt mutatjuk be. A zsaluzóelemek (53. és 54. ábrák) extrudált kemény polisztirolhabból vagy perlitbetonból, ill. gipszperlitből készülhetnek. Az elemeket az előre összeállított hálós vasalásra lehet erősíteni az egymásba akasztható szembefordított formák (kis konzolok) segítségével. A teljes szintbelmagassáig összeállított zsaluelemek közé betont öntve a beton rendkívül gyors megszilárdulására lehet számítani. Ha polisztirolanyagú a zsaluhéj, akkor tárcsamaróval bizonyos raszterben a kemény habot eltávolítva és a helyére gipsz "pogácsát" töltve a gipsz gyorsan magába szívja a beton nedvességét, felgyorsítva a szilárdulást. Nedvszívó anyagú héjat használva ez a folyamat a beton betöltése után további beavatkozás nélkül lezajlik. Az így elkészült szerkezet hamarosan terhelhető és kis önsúlya miatt különösen alkalmas például régi épületeken tetőtér kialakítására. Szerkezetpélda látható az 55. és 56. ábrákon. (10. kép)

Az építési technológia hasonlóságot mutat a korábban szövetszerkezetes építésként nevezett könnyű monolit építési eljáráshoz, amelynél vékony gipszlemezek közé öntött néhány cm vastag betonréteg gyorsan megszilárdulva alkot térbeli merev szerkezetet.

A blokkos építési eljárás kézi falazóelemeknél nagyobb, rendszerint fél vagy egész emelet magasságú építőelemeket tartalmaz.

A blokkelemek felső tömeghatárai a következők:

- kisblokk kb. 4000 N/db

- középblokk kb. 8000 N/db

- nagyblokk kb. 16.000 N/db

A közép- és nagyblokkok mérethatárait a moduláris tervezés elvei alapján állapították meg. Egy emeletmagasságon belül a középblokkos falban két sor, a nagyblokkos falban egy sor blokkelem helyezkedik el. A blokkelemek egymáshoz kapcsolása a függőleges illesztési oldalakon kialakított hornyok habarccsal való kitöltésével történik. A vízszintes hézagokba ugyancsak folytonos habarcstöltés kerül (57. ábra).

- egyrétegű, általában homogén, vasalatlan, nagyméretű fél, vagy egész emeletmagasságú építőelemek alkalmazása,

- üzemi előregyártás, gépesített, viszonylag gyors helyszíni építési munka,

- az épület össz-súlyának kb. 15 %-os csökkentése,

- az építés során falazatba kerülő nedvesség csökkentése,

- a gazdaságos és olcsó építőanyagok felhasználási lehetősége,

- a blokkelemek utólagos felületképzést (vakolást) igényelnek.

- üreges kerámia kézi falazóelemekből előrefalazott tégla középblokk (58. ábra),

- könnyűbeton előregyártott közép- és nagyblokk (57. ábra),

A blokkos fal építése a fogadószint pontos kialakításával, majd erre a függőleges blokkok elhelyezésével kezdődik. Először a sarok és töréspontokon a vezérelemet helyezik el, - helyzetüket ellenőrzik, - majd a vezérelemekhez illesztett vezetősín mellé beemelik a közbenső blokkokat. A blokk alá, közvetlenül az elhelyezés előtt, ágyazati habarcsot terítenek, ezután csőtámaszokkal a blokkokat megtámasztják. Ékek segítségével beállítják, majd a támaszokkal végleges helyzetben rögzítik az elemeket. A függőleges hézagokat először kikenik, majd a hézagokba felülről H 25 habarcsot öntenek és azt tömörítik. A falegyen elérésekor az összes síkot és szintet ellenőrzik. A habarcs megkötése után a rögzítő csőtámaszokat leszerelik, majd a falegyen szintjeit habarcsterítéssel vízszintesre képezik ki. Ezután következik a födémpallók és lépcsőelemek beemelése. A födémszakaszok elhelyezése után a pallók hézagait kibetonozzák, majd a koszorúk zsaluzása, vasszerelése és betonozása kövezkezik.

A blokkok beemelése, elhelyezése beemelő gépekkel történik, amelyek teljesítőképességét a legnagyobb elemsúly, a beemelési magasság és a traktusmélység függvényében határozzák meg.

A blokkokat és födémpallókat súlypontjukban vagy súlyvonalukban kell megfogószerkezetekkel, himbákkal megfogni és beemelni. A lépcsőkarok beemelése csak beépítési helyzetüknek megfelelően történhet, ezért speciális himbára van szükség.

A blokkok ideiglenes megtámasztására teleszkópos ferde kitámasztó szerkezetet alkalmaznak, amelynek talpát a födémpallók beemelő horgaihoz rögzítik.

A blokkos építés továbbfejlesztésével alakult ki a szerelő jellegű építést lehetővé tevő panelos építési rendszer.
(11. kép, 12. kép, 13. kép)

- a telepített üzemben végzett szerkezet- és épületelemgyártás,

- nagyméretű emeletmagas és helyiségszélességű falelemek alkalmazása,

- a funkcionális rétegrendszerű készregyártott felületű, nyílászárókat is tartalmazó falpanelek szerelt jellegű, általában hegesztett kapcsolata,

- a vasalt vasbeton teherhordó kéreggel rendelkező falpanelek összetett igénybevételek felvételére is alkalmasak,

- a helyszíni élőmunkaigény csökkenés,

- a helyszíni építési idő nagymérvű lerövidítése, az épületsúly nagymértékű csökkentése (a téglafalazatokhoz képest),

- a panelos homlokzati falak hézagképzése eltér a korábban ismertetett tömörfalas szerkezetektől,

- a panelok belső vakolást nem igényelnek, gyakori felületképzésük a tapétázás vagy festés.

A panelos falszerkezetek a tömörfalas épület előregyártott teherhordó szerkezeteként alakultak ki. Vázas és alagútzsaluzatos épületek nem teherhordó homlokzati falaként is alkalmaznak réteges szerkezetű falpeneleket, pallókat.

A fejezet további részében a panelos tömörfalas építési rendszer falszerkezeteinek jellemzőit részletezzük (59. ábra).

- vasbeton (teherhordó nehézbeton) kéreg, teknő vagy keret szerkezet (59/a ábra),

- könnyűbeton (általában kohóhabsalak-beton vagy perlitbeton) kitöltő réteg hőszigetelő funkcióval (59/c ábra),

- égetett kerámia betételemek (a vasbetonba ágyazva). Feladatuk az elemsúly csökkentése és a hőszigetelő képesség fokozása (59/b ábra)

- hőszigetelő műanyag hab betételemek (poliuretán, polisztirol, stb.) vagy ugyancsak hőszigetelő funkciójú kőzetgyapot paplan vagy lemez betételemek (pl. bazaltgyapot),

- mészkőzúzalékos műkő vagy kerámia lapokból, stb. készített homlokzati felületképző réteg.

- szendvicspanel: külső vasbeton kéreg, esetleg légréteg, hőszigetelő réteg és belső teherhordó vasbeton réteg jellemzi

- teknőpanel: teherhordó vasbeton szerkezete élére állított teknő alakjára emlékeztet. A teknő belsejét könnyűbetonnal töltik ki,

- vázkerámia betétes panel: vasalt beton kéreg és bordák közötti könnyű kézi falazóelemekből kialakított kedvező hőtechnikai tulajdonságú panel szerkezet.

A panelok egymáshoz kapcsolása szerelő jellegű tevékenység. Az elemekből kinyúló acél kapcsolóelemeket hegesztéssel erősítik egymáshoz, majd a kapcsolati helyeket betonkitöltéssel látják el (60. ábra). A teherhordó panelok egymásra felfekvését, pontos elhelyezését szintbeállító csavarok segítségével végzik (62. ábra). Az egyes szerkezeti elemek összekapcsolására látható még példa a 63. és 64. ábrán.

A homlokzati panelhézagokkal szemben a lég- és nedvességzárás, valamint hőhídmentes kialakítása követelménye szigorú feltételeket támaszt.

A panelok közötti függőleges hézag nyílt vagy zárt kialakítású lehet. A többlépcsős kialakítású nyílt hézag hornyába rugalmas tömítősávot helyeznek. A tömítősáv mögött általában dekompressziós csatornát alakítanak ki. A csatornában a homlokzat felől a tömítősávon átpréselődött csapadék nyomását vesztve lecsorog és a vízszintes panelhézagnál távozik. A dekompressziós csatorna mögött a hézag belső oldalát lezáró cementhabarcs kiöntés vagy betonkitöltés előtt víztaszító anyagú rugalmas kitöltő sáv (pl. BITURÁN - azaz bitumennel átitatott habszivacs anyag a keresztmetszetek egynegyedére összenyomva) helyezkedik el (60. ábra).

A zárt panelhézag kialakítás esetén a panelhézag külső lezárására rugalmas tömítőkittet használnak.

A vízszintes panelhézag un. vízküszöbbel alakítandó ki. A felső panel külső kérge kötényszerűen az alsó panel alá nyúlik, ezáltal megakadályozza a homlokzatot érő csapadék (pl. csapóeső) behatolását a panelhézagba. A vízküszöb után a függőleges hézagzárás ismertetésekor bemutatott BITURÁN sáv (vagy más egyéb tömítősáv) biztosítja a panelos fal légzárását. A vízszintes panelhézagokhoz vezeti le a dekomressziós csatorna a függőleges hézagba lejutott nedvességet, ezért a vízszintes és függőleges hézagok találkozásánál fém vagy műanyag vízvető lemez közbeiktatásával segítjük elő a csapadék homlokzat felé történő eltávozását (gravitációs úton).

- Homlokzati panelok: teherhordó, hőszigetelő és homlokzati rétegből állnak. Átlagos vastagságuk kb. 25-30 cm. (61. ábra).

- Belső falpanelok: homogén vasbeton falak átlagosan 15 cm vastagsággal, teherhordó szerkezetként alkalmazzák őket a harántfalas panelos építés szerkezeti rendszerének megfelelően.

- Válaszfalak: egységesen 6 cm vastag homogén vasbetonfalak, teherhordásra nem alkalmasak. Eltérő vastagságú a felvonóakna melletti válaszfal, mely 10 cm vastag.

- Födémek: szobanagyságúak, illetve osztott méretűek, - a csomóponti megoldástól függően (62. ábra). Vastagságuk általában 12...14 cm, hálós vasalású vasbeton szerkezet, melyre 4...6 cm vastag úsztatott padlók kerülnek.

- Térelemek: általában a vizeshelyiségek (elsősorban a fürdő és WC) üzemben válaszfalakból és födémekből összeállítva, berendezési tárgyakkal felszerelve készülnek. A térelemek és szellőzőaknákkal együtt értendők.

- Lépcsőelemek: a lépcsőkarok a pihenőkkel együtt vasbetonból előgyártva, burkolattal felszerelve készülnek. A pihenőlemezek a falpanelokba rejtett acélkonzolokra támaszkodnak.

- Loggia szerkezetek: többféle megoldás létezik, általában a loggiák külön keretelemre kerülnek, melyek a homlokzatba vannak beépítve. Fejlettebb megoldás, amikor a loggia féltérelemként kerül gyártásra és beépítésre.

- Attika szerkezetek: hasonlóak a homlokzati falpanelokhoz. Kialakításukat, rögzítésüket, az alkalmazott tetőszerkezet alapvetően befolyásolja (65.ábra).

- Egyéb szerkezetek: az egyes épülettípusok további kiegészítő elemek alkalmazását teszik szükségessé.

Üzemben előregyártott vasbeton koszorúgerendás és vázkerámiából előfalazott tégla falpanelt (Süba típus) mutatunk be a 66. ábrán. (14. kép)

Az épületgépészeti vezetékek, elosztók, a szerelvények rögzítéséhez szükséges elemek az elemek gyártásánál kerülnek a panelokba a magasfokú előregyártottság érdekében.

A hazai lakásállomány jelentős részét teszik ki a panelos épületekben lévő lakások. Napjainkban új panelos szerkezetek nem épülnek, viszont a jelentős épületállomány fenntartása, felújítása fontos építőipari szakmai feladat marad még hosszú ideig, ezért a panelos szerkezetek ismerete továbbra is fontos részét képezi az épületszerkezettani ismeretkörnek.

A pincefalakat a felmenő szerkezetek terhelésén és önsúlyukon kívül még további vízszintes és ferde erőhatások is érik. A földnyomás minden esetben hat, a talajvíznyomás magas talajvízszint esetén, a boltozat vállnyomása pedig régi épületek boltozatos kialakítású pincefödémeiről átadódva terheli a pincefalat.

A pincefalak kialakításánál további időszakos terhelések hatásával is számolni kell. Az épületek előtt elhaladó súlyosabb járművek, a falak környezetében tárolt súlyosabb terhek, az építés ideje alatt az épület mellett közlekedő daruk által okozott számottevő oldalnyomás felvételére gondolni kell.

A pincefal kialakítása (a terhelések felvétele) tömörfalas és vázas épületek esetén eltérő.

Hagyományos technológiával épülő tömörfalas épületek pincefala készülhet kiselemes falazatból (pl. kisméretű tömör égetett agyagtégla falazat), vagy beton, illetve vasbetonszerkezet alkalmazásával.

A 67. ábrán két példát mutatunk be tömörfalas épület esetére.

Talajnedvesség esetén oldalirányú terhelésként, átlagos esetben csak a földnyomás hat , talajvíznyomás esetén a földnyomás és talajvíznyomás hatása összeadódik.

Tömörfalas épületek jelentős mértékben leterhelt és kellő vastagságú, önsúlyú pincefalai általában elegendők az oldalnyomások felvételére. Az oldalirányú terhelés elsősorban alápincézett vázas épületeknél jelent problémát, amelyre a fejezetben még visszatérünk.

Hagyományos tömörfalas épületek esetén alkalmazható a pincevilágító akna (más néven angol akna) a pincetér természetes megvilágítására. Ez esetben a balesetek elkerülését az aknak körüli korlát, vagy az aknát lefedő acélrács biztosítja. A megvilágítás másik lehetősége a zárt (pl. üvegbetonnal fedett) világítható akna. Ez utóbbihoz hasonló, de nyitható fedéllel lezárt akna kialakítása (a ferde síkon acéllemez csúszdával) alkalmas tüzelőszer vagy raktározandó egyéb termék pincetérbe szállításra.

Blokkos, panelos vagy öntöttfalas épületszerkezeti rendszerek építése esetén nem jellemző a terepszint alatti falszerkezetek alkalmazása. Ha mégis sor kerül pincefal építésére, akkor általában merev monolit vasbeton dobozszerkezet készül.

Vázas épületek esetén a pincefal kellő leterheléssel nem rendelkezik, ezért az oldalnyomás felvételéről a tömörfalas épületek pincéinél alkalmazott megoldás nem felel meg.

A 68/a ábrán feltüntetett megoldás esetén a pillérek közötti talpgerendára helyezett pincefal súlytámfal jellegű. A vasbeton talpgerenda készülhet a pillérekkel együttdolgozóan kialakított tömbtámaszú tartóként (ekkor a pillérvázzal együtt süllyed), de kellő teherbírású talaj esetén önálló sávalapként is kialakítható a pillérek között. Ügyelni kell arra, hogy a talpgerenda a pillérekkel azonos mértékben süllyedhessen, ezért a talpgerenda alatti talajsáv fellazítandó, vagy a talpgerenda alsó vágóéllel is készülhet.

A 68/b ábrán a vázpillérek közé iktatott pótpillérek segítségével a pillérek közé feszített (boltozatként működő) pincefal kialakítása látható. A pótpillérek közbeiktatásával csökken a pincefalszakaszok kihajlási hossza, így kisebb falvastagság alkalmazható. A vázpillér két oldalán lévő falszakaszok együttdolgozása a falazat vízszintes hézagaiba 4 soronként, cementhabarcsba elhelyezett, legalább 8 mm átmérőjű átkötő köracélbetéttel (un. bajuszvassal) biztosítható.

A 68/c ábrán bemutatott megoldás esetén a fölnyomásra méretezett pincefal a váztól függetlenül veszi fel az oldalirányú terheléseket.

Lehetséges még a pillérek közé épített és hajlításra méretezett monolit vasbetonfal alkalmazása is.

A 68/c ábrán látható megoldáson kívüli esetekben a pincében lévő vázpillérek méretezésekor figyelembe kell venni a földnyomásból eredő hajlító igénybevételt is.

Pincefalak a vázas épületeknél is falazott tömör tégla, illetve a monolit beton vagy vasbeton anyagú falként épülhetnek.

Az épületet határoló falak terepszint feletti kezdő szakasza időjárási (pl. csapóeső, kifagyás) és egyéb mechanikai hatásoknak fokozottan ki vannak téve.

lábazati falnak a járdaszint és a földszinti padlószint közötti, általában 30...90 cm magasságú, az általános homlokzatképzésnél sok esetben ellenállóbb burkolatú, kialakítású falszakaszt nevezzük (69/I. és 69/II. ábra). Lábazati falszakasz anyagaként csak fagyálló felületképző burkolóanyag alkalmazható. (Nem alkalmasak például az üreges, porózus téglák és egyéb kerámia falazóelemek). A lábazati falak lehetnek homogén és réteges szerkezetűek. Homogén anyagú lábazatok esetén a lábazat külső kérge azonos anyagú a falszerkezettel. (A külső kéreg felületi megmunkálása természetesen igen sokféle lehet). Heterogén anyagú lábazat esetén a teherhordó falra utólag felhelyezett fagyálló kéreg kerül.

- monolit: a teherhordó falra felhordott műkő vagy beton burkolat. Esetleg a hátfal anyagával azonos kéreg jelenik meg. Monolit beton sávalap esetén gyakori, hogy a lábazati fal is fagyálló minőségű betonból készül. A beton homlokzati felülete rovátkolással, vagy egyéb módon tehető tetszetőssé (69/B ábra).

- kiselemes: terméskő vagy burkolótégla lábazati kéreg tégla vagy beton hátfalazat előtt. klinkertégla burkolat esetén 2-4 téglasoronkénti csorbázattal kialakított hátfalazatra annak ülepedése után kerül a burkolat. A burkolat alsó és felső sorai mindig egészelemesek (69/D ábra).

- lemezes: a teherhordó falazat külső oldalára előregyártott műkő tábla vagy lemezes kőburkolat kerül beépítésre, kapcsokkal a hátfalhoz kötve. Ilyen esetben a csapadékvíz elleni szigetelést (csapóeső ellen) a burkolat mögé fel kell vezetni (69/E-F ábra).

A lábazati falak kialakításánál törekedni kell arra, hogy az épület határoló falainak lábazati része az épület teljes kerületén azonos anyagú és síkterep esetén azonos magasságú burkolattal szegélyezett legyen. A fokozott kifagyási veszély miatt kerülni kell a homlokzati falsíktól előreugró lábazatok felső tagozatának vízszintes kialakítását. Helyesebb a 45-os hajlású felső szegélyképzés, mert akkor az olvadó hó a szegélyről lecsúszik, ezáltal lábazati fagykár valószínűsége csökkenthető (69/a ábra).

A lábazati falakhoz csatlakozó kiegészítő szerkezet az épület körüli járda, vagy összefüggő nagyobb burkolt felület. A járda feladata, hogy a nedvesség által veszélyeztetett falszerkezetek közeléből lejtéssel gyorsan elvezesse a csapadékvizet és egyúttal szilárd burkolatú járófelületet biztosítson az épület körül. Az épület körüli járda minimális szélessége 60 cm. A forgalmi igényektől függően készülhetnek szélesebb, pl. 1,0, 1,2, 1,5 m széles járdák.

A járdák szerkezete lehet monolit (összefüggő lemezes) vagy elemekből épített. A burkolat általában 1 %-os lejtéssel készül. Csömöszölt betonjárdáknál gyakori, hogy a lábazat melletti 20...25 cm széles sávot meredekebb (általában 4...5 %-os) lejtéssel készítik, a csapadékvíz gyorsabb és biztonságosabb elvezetése érdekében. A járdák a lábazati falhoz rendszerint 2 cm széles hézaggal csatlakoznak, amit minden esetben bitumennel kell kitölteni. A járda külső széle mellett megtámasztó szegély vagy beton folyóka alkalmazása célszerű. Gyakori a betonlemezek szélének vastagítása a lemez merevségének fokozására. Összefüggő monolit betonjárdák esetén 2 m-ként mozgási hézagokat kell beiktatni a későbbi szabálytalan rajzolatú repedezés, összetöredezés megelőzésére.

- helyszínen készített, rendszerint öntött betonjárda (70/a,b,c ábra)

a./ a beton saját levében simítva,

b./ cementhabarcs simítással,

c./ öntött aszfalt burkolattal

- elemekből készített járdaszerkezet (70/d,e ábra):

a./ előregyártott lapokból készült betonjárda,

b./ tömör égetett agyagtéglából (élére vagy lapjára fektetett téglából) készített járda,

c./ terméskőlapjárda,

d./ betonaljzatra ágyazóhabarcsba helyezett keramitlap

A járdaszerkezetek építését az épület teherhordó szerkezeteinek elkészülte és az altalaj konszolidáció döntő részének lezajlása után célszerű végezni, a befejező munkákkal egyidőben. Így elkerülhető a "fennakadt", esetleg épület felé lejtő járdák kialakulása. A járdaszerkezetekkel azonos vagy azokhoz hasonló rétegrendszerrel készíthetők összefüggő térburkolatok is. Járműforgalom, rendszeres rakodás, deponálás esetén a térburkolat a várható igénybevételre méretezendő. Az összefüggő térburkolat vízelvezetésére a burkolat anyagának, érdességének megfelelő oldalesések kialakításával, víznyelő aknák beépítésével kell gondoskodni.