A magastető jellegzetes építészeti formaképző elem, amely az épület lefedését szolgálja, de egyúttal gondoskodik a csapadékvíz lehető leggyorsabb levezetéséről is. A hagyományos magastető szerkezetek alapvetően három fő részből állnak. A fedélszékből (ami a teherhordó szerepet tölti be) a héjazattartó elemekből (ez lehet tetőlécezés, deszkázat, vagy szelemenek sora) és a héjazatból (ami különböző tetőfedő anyagokból alakítható ki) és a tulajdonképpeni térelhatároló szerepet tölti be. Mivel a tetők hajlásszöge, geometriai alakja szorosan összefügg a alkalmazható héjazat anyagával, elemméretével illesztésével - azaz vízzáróságával -. a tetőfedéseket közös fejezetben tárgyaljuk a tetők teherhordó szerkezetével.

A magastetők tetőidomai sokfélék lehetnek, általában a tetőformák jellemzők egy-egy tájegység arculatára és jelentős különbségek figyelhetők meg az Európa különböző területein alkalmazott tetők között. A legnagyobb eltérést az éghajlati különbségek eredményezik, hiszen az Észak-Európai meredek tetők intenzíven csapadékos időjárási hatás ellen készültek, az alpesi laposabb tetők viszont a tartós vastag hó réteg hőszigetelő hatását is kihasználják. A leggyakoribb tetőidom változatok tanulmányozhatók a 223. ábrán.

A fedél- vagy tetőszerkezeteket önsúlyra hóteherre, szélnyomásra, szélszivásra és az építést vagy javítást végző emberek súlyára kell méretezni. A fedélszerkezet teherhordó vázát fedélszéknek nevezik. A fedélszékek anyaga leggyakrabban fa (általában fenyőfa), acél,illetve ritkán vasbeton.

A fa anyagú fedélszékek rendszerint hagyományos ácsszerkezetekként készülnek tapasztalati alapon, de építhetők gazdaságosan méretezett szegezett, szeglemezes kötésű, vagy ragasztott szerkezetek is. Kialakíthatók térbeli rácsos vagy íves egyedi fedélszékek is ilyen igény esetén. A tradícionális fa fedélszék fajták áttekintését láthatjuk egyszerű elvi ábrákon a 224. ábrán.

A továbbiakban a gyakoribb fedélszék típusokat mutatjuk be részletesebben.

Az üres fedélszék (225. ábra) szerkezeti elemei a szarufa, a kötőgerenda, a kötőgerenda felfekvését biztosító sárgerenda és a hosszirányú merevítést szolgáló viharléc vagy vihardeszka. Üres fedélszék síkpárkányos kialakítása látható a 225/a ábrán. Csüngőereszes megoldást (vízcsendesítővel) mutatunk be a 225/b ábrán.

Az üres fedélszéknél nagyobb fesztávolság lefedésére alkalmas a torokgerendás fedélszék, amelynek két változatát mutatjuk be. A fedélszék torokgerendája a szarufához hagyományos fakötéssel (226. ábra baloldala) vagy szegezett kötéssel (226. ábra jobboldala) is csatlakoztatható.A fedélszék hosszirányú merevítését ez esetben is viharlécekkel biztosítják (ld. 226. ábra hoszmetszet).A torokgerendás fedélszék párkánymegoldására két alternatívát mutatunk be. Fa födémmel egyesített fedélszék esetén a síkpárkány fa tartószerkezetű (226/a ábra), szilárd (vasbetonszerkezetű) födém esetén pedig a fedélszék monolit vasbeton párkánykonzolhoz csatlakozik vízcsendesítővel (226/b ábra).

A torokgerendás fedélszék általában 8-10 m falnyílás alátámasztására alkalmas, de általában középfőfallal is megtámasztják. A torokgerenda csatlakozása a hajlításra igénybevett szarufákhoz a szarufahossz felében lenne a leggazdaságosabb, azonban ekkor a fedélszék alatti belső tér nehezebben használható ki. Ezért a torokgerendákat általában magasabban csatlakoztatják a szarufához.

A szelemenes fa fedélszékek egyik leggyakoribb változata a kétállószékes szelemenes fedélszék (227. ábra). Készítése több faanyagot igényel, mint a torokgerendás fedélszéké, viszont nagyobb fesztávolság lefedésére alkalmas. A hagyományos szelemenes fedélszékek kötőgerendával, szék- (vagy közép) és taréjszelemennel készülnek. A székoszlopsor vonalában a székoszlopok és a székszelemenek síkjának merevítését a 45-os hajlású könyökfák (másnéven karpántok) biztosítják. A fedélszék merevítését vízszintes síkban a kötőgerendák közötti váltógerendák, ill. a kötőgerendákkal párhuzamos fiókgerendák szolgálják. A szarufákkal azonos kiosztású fiókgerendák szolgálnak síkpárkány esetén a párkánydeszkázat (ereszdeszkázat) megtartására is. A szarufák az un. főszaruállásban a kötőgerendára, a mellékszaruállásokban a fiókgerendákra támaszkodnak. A szarufák és a szelemenek közötti kapcsolatot horgolással biztosítják. A székoszlopot, középszelement és szarufát pedig a székoszlop felső végét és a szarufákat közrefogó fogópárral kapcsolják egymáshoz. A ferde dúcok mellett ezek a fogópárok biztosítják a fedélszék haránt irányú merevítését.

Faanyagú zárófödémek esetén lehet fafödémtől függetlenített kötőgerendás megoldást alkalmazni, de lehetséges például a borított gerendás fa födém gerendáját kötőgerendaként figyelembe venni. Ez ugyan anyagtakarékos megoldás, viszont a födémgerendát kedvezőtlen mértékben gyengíthetik a kialakítandó fakötések.

Szilárd födém esetén lehetséges az un. csonka kötőgerendák alkalmazása, amelyek csak a szükséges fakötések kapcsolatok környezetében kerülnek csavaros lehorgonyzással beépítésre.

Talpszelemenes fedélszéknél a talpszelemen kettős rovással a kötőgerendára kerül a talpszelemenre pedig horgolással illesztik a szarufákat. Ezt a megoldást un. csüngőereszes kialakításnál célszerű alkalmazni.

A ritkán alkalmazott dültszékes fedélszék (228. ábra) előnye, a kétállószékeshez képest, hogy a székoszlopok a kötőgerendákat, ill. a födémet kedvezőbb helyen terhelik és a tető középső szakaszán nagyobb a tárolási célra felhasználható tetőtér, viszont hátránya a kisebb harántirányú merevség és az érzékenyebb, kényesebb fakötések.

A bakdúcos fedélszék (229. ábra) az álló- és dültszékes fedélszékeknél előnyösebb erőjátékú, gazdaságos keresztmetszetekkel kialakítható fedélszék, viszont itt a legkisebb a közlekedés céljára is hasznosítható padlástér. Ennél a fedélszéknél a szarufákra közel merőleges bakdúcok a födémet a legkedvezőbb helyen, közvetlenül a támaszoknál terhelik. A szerkezeti csomópontok kialakítása itt is kényesebb, mint az állószékes fedélszékeknél.

Háromszékes fedélszék un. süllyesztett változatát (230. ábra) akkor alkalmazzák ha az épület főhomlokzatait a legfelső ablaksor felett hangsúlyosabban szándékoznak kialakítani. A süllyesztett fedélszéknél a födémtől az ereszig felfalazott - általában 1/2 tégla vastag - falat térdfalnak nevezik. A talpszelement ilyen esetben rövid könyökfás oszlopok tartják. A süllyesztett fedélszék alkalmazása esetén tehát - a térdfal közbeiktatásával - az épület homlokzati arányai jelentős mértékben változnak, a párkány a zárófödém szintjénél lényegesen magasabbra kerül. A térdfalak merevítéséről általában belső merevítő pillérekkel gondoskodnak.

A függesztőműves fedélszékeket 7-14 m közötti épületszélesség esetén építik, ha a fedélszék közbenső alátámasztására nincs lehetőség, valamint a fedélszék légterét az alatta való térrel összevonják. A 231. ábrán kettős függesztőműves fedélszéket mutatunk be. Ennek alkalmazása 8-12 m fesztávolság esetén terjedt el. Itt a kötőgerendát a két függesztőoszlophoz erősítik (vasalattal). A főállás síkbeli merevítését két ferde dúc és a vízszintes mellszorító (feszítőborona) segíti.

A különleges fedélszerkezetek közé tartozik a függesztő-feszítőműves (232. ábra) szerkezet. A ferde dúcokban működő erő vízszintes összetevőjét ennél a fedélszéknél elsősorban a fogópár veszi fel.

A padlástér jobb kihasználása céljából alakultak ki francia hatásra a manzard (F. Mansart nevéből származik az elnevezés) fedélszékek. Jellegzetességük a megtört síkú, összetett idomú tető. A törésvonal alatti tetősík meredek hajlású, a törésvonal feletti lezáró szakasz enyhébb hajlású. Az ilyen kialakítású tetőtérben lévő manzárdszobák ablakait általában az épület főpárkányára állították. Különböző szerkezeti megoldású manzard fedélszékek láthatók a 233. és 234. ábrán.

A zártsorú beépítésű és telket körülépítő alaprajzi megoldások elterjedt fedélszéke a félnyeregtető. Gyakran nyeregtetőhöz csatlakozik, de önállóan is általánosan alkalmazott. A nyeregtetők fajtáinak megfelelően a félnyeregtető is lehetnek egy- és több állószékes, dültszékes, bakdúcos szelemenes fedélszékek. Szerkezeti jellegük a csatlakozó nyeregtető szerkezetéhez hasonló, néhány kisebb eltéréssel. Igy eltérő lehet a taréjszelemenek megtámasztási módja és a gerinc alatti tűzfal merevítése (rendszerint favázas falként alakítják ki). Félnyereg fedélszékek példái tanulmányozhatók a 235. és 236. ábrán.

A sátortetők fedélszéke (237. ábra) általában szilárd födémre készül. Jellegzetessége, hogy rendszerint négyzet, vagy közel négyzet alaprajzra építik (ritkán sokszög alaprajzú is előfordul) átlós helyzetű fedélszék főállásokkal. Szerkezeti rendszere gyakran dűltszékes-függesztőműves kialakítású.

A toronyfedelek (238. ábra) kialakítására egyedi tervek szerint készül. A meredekhajlású tetők stabilitását szélterhelés ellen fokozott gondossággal kell biztosítani. A toronytető merevítésénél az elcsavarodás megelőzésére is gondolni kell. A toronytetők jellegzetes szerkezeti eleme a csúcsot alátámasztó császárfa.

Korszerű kötésű könnyű faanyagú tetőszerkezetként meg kell említeni a szegezett, ill. ragasztott tartókból készült tetőket, valamint a szeglemezes kötésű (Gang-Nail) üzemi előregyártású fa fedélszékeket.

Acél tetőszerkezeteket leggyakrabban gazdasági épületek lefedésére alkalmaznak. Régebben jellemzőek voltak a melegen hengerelt acélszelvényekből kialakított rácsos szerkezetek, újabban inkább a hidegen alakított vékonyfalú acélszelvényekből készített összetett szerkezeteket alkalmazzák. A 239. ábrán shed tető hegesztett kötésű acélszerkezetét mutatjuk be. Acélszerkezetű könnyű rácsos tetők szerkezetpéldái láthatók a 240. ábrán.

A tetőfedések célja, hogy az épületre hulló csapadékot (eső, hó, jég) az épület belsejétől távoltartsa. Egyúttal a tetőfedésnek (másnéven tetőhéjalásnak) az is feladata, hogy a csapadékot megfelelő gyorsan elvezesse. Mivel a héjalás egyúttal külső térelhatárolás is lehet, a felületét, szerkezetét érő hatások nagyon hasonlóak a könnyű külső térelhatároló falaknál megismertekhez. Egy meredekfalú manzárd tető pikkelyes fedése egyébként szerkezeti jellegét tekintve azonos lehet egy könnyű homlokzati héjjal, például egy favázas mezőgazdasági épület esetén. Egyébként a szeles, csapadékos északi országokban gyakori a homlokzati falak pikkelyes fedése természetes anyagú pala lemezekből.

A tetőfedést érő külső és belső hatások tekintetében a régebbi korokhoz képest abban is változott a helyzet, hogy egyre gyakoribb hazánkban is a tetőterek lakás célú felhasználása - de itt nem fűtetlen, páramentes padlásszobákra gondolunk - hanem teljes komforttal, fürdőszobával, főzőkonyhával rendelkező tetőtérbeépítésre is. megjelenik a hőszigeteléssel, a párával kapcsolatos problémák megoldásának igénye és a fedéssel szemben sem elegendő a pikkelyes fedésekkel szemben támasztott vízzárósági igény teljesítése, hanem szükséges lehet a teljes vízhatlanság biztosítása. A héjalás alá kerülő hőszigetelés felett lehetővé kell tenni az átszellőzést és meg kell oldani a porhó elleni védelmet. A hőszigetelési igény a falakkal szemben támasztott hőszigetelési igényhez hasonló és ugyanúgy követelmény a megfelelő mértékű hangszigetelés is. Tehát az un. egyszerű fedélhéjazat alatti hidegtetőből egy összetett követelményrendszert kielégítő, de szerkezeti kialakítását tekintve is egyre bonyolultabb hasznosított tetőtér lehet. A 241 .ábrán szemléltetjük a hasznosított tetőtér rétegrendszerével kapcsolatos különböző igénybevételeket, hatásokat és követelményeket (a tartószerkezeti és tűzrendészeti követelmények nélkül).

A tetőfedésekhez alkalmazható építőelemek anyaga, alakja és mérete nagymértékben függ a választott hajlásszögtől, hiszen egy porózus anyagú cserépfedésről gyorsan el kell vezetni a vizet, mert az anyag átnedvesedik. Ugyanígy egy egyszerű illesztésű tetőfedő elem esetén a víz hamar megtalálja a legrövidebb utat a beázáshoz, tehát ez határozza meg a hajlás mértékét. Alapelvként rögzíthető, hogy minél vízzáróbb anyagú, minél biztonságosabb csatlakozású és minél nagyobb összefüggő felületű a héjaláshoz használt elem, annál kisebb lejtéssel alakítható ki.

A lejtés, ill. hajlásszög alapján megkülönböztetünk:

- lapostetőket 8 % ( 5)

- kishajlású tetőket 8 % ( 5) 16 ( 28 %)

- közepes hajlású tetőket 16 45

- meredek hajlású tetőket 45

A lapostetők lejtését általában %-ban szokás megadni (ez leggyakrabban 1,5-4 % közötti érték), a kis hajlású tetőktől (8 %) kezdve viszont általában fokban jellemzik a tetőhajlást.

Magastetők tetőfedése a fedési forma szerint többféle lehet:

- pikkelyes fedés:

kisebb elemekből készül, meredekebb és sok illesztési hézag jellemzi (pl.cserépfedések, palafedés, zsindelyfedés stb.)

- táblás fedés:

megnövelt méretű sík, bordázott vagy hullámos elemekből általában szelemenekre készítik. Kevés hézag, viszont durvább felület jellemzi (pl. eternit hullámlemez fedés, acél trapézlemez fedés, bitumenes hullámlemez fedés, aluminium bordás vagy hullámos lemeztáblákkal való fedés. Kisebb hajlásúak általában, mint a pikkelyes fedések.

- összefüggő kemény vagy lágy lemezfedések:

Ezek tulajdonképpen átmenetet képeznek a lapos és magastető fedések között, hiszen rendszerint 8-10-15 % lejtésűek, de egyes változataik egészen meredek tetőkhöz is alkalmazhatók. Ide tartoznak a hézagmentes ragasztott fedéllemez fedések, a léces lemezfedés, a korcolt fémlemezfedések és a ritkábban alkalmazott speciális bevonat jellegű különleges fedések.

- kévefedések:

a népi építészet jellegzetes tetőfedési megoldásait nyújtják a nád- és kévefedések. A szálas anyagú nádból, ill. szalmából készített, tömörített fedés a legkevésbé vízzáró a felsoroltak közül, ezért 40-nál meredekebb hajlású tetőkön alkalmazzák.

Európában nagy hagyománnyal rendelkező esztétikus fedési módok. Az ókori görög márványlemez (összecsiszolt kőlemez darabokat illesztettek egymáshoz) fedéstől a régi római cserépfedésen át a napjainkban elterjedt számtalan változatot nyújtó bonyolult peremtagozatos sajtolt égetett agyagcserépig, ill. betoncserépig valóban rengeteg pikkelyes fedés változat alakult ki. Ezek közül a legfontosabbak:

- égetett agyagcserép fedések,

- betoncserép fedések, (24. kép)

- természetes anyagú palafedések,

- műpala fedések,

- fazsindely fedések,

- bitumenes zsindely fedések.

A pikkelyes fedés egyik legelterjedtebb változatát jelentik. A cserepek felső szélein egy vagy két akasztó orr (másnéven fül) van kiképezve, amelynél fogva a tetőlécre akasztjuk. A cserép fajtájától és kötésmódjától függően sok változat alakult ki. Fontos feladat a cserepek viharállóságának biztosítása, ami esetenként kiegészítő rögzítést tesz szükségessé (pl. "T" szeg, viharkapocs vagy huzalkötés segítségével való biztosítás a szél szívó hatásával szemben).

- hódfarkú cserépfedés (különböző kötésváltozatokban),

- hornyolt cserépfedés,

- sajtolt cserépfedés (különböző szegélytagozatokkal).

A hódfarkú cserép a kerülete mentén nem rendelkezik illesztő hornyokkal, ill. tagozatokkal. Az alsó szegélyén íves kialakítású (innen kapta nevét) sík cserépből készített egyszeres (azaz egyrétegű) fedés változatai csak mérsékelten vízzárók. Az alárendelt jelentőségű épületeken kötésben vagy hálósan rakott hódfarkú cserépfedések közül a hálós valamivel vízzáróbb, mivel a cserép aljáról lefolyó víz nem illesztési hézagra érkezik. Az egyszerűbb anyagtakarékos hódfarkú cserépfedések között még megemlíthető a széthúzott kettős hódfarkú cserépfedés, amit úgy raknak kötésben, hogy az egy sorban lévő cserepek között 6-6 cm illesztési hézag van.

Az általánosan alkalmazott hódfarkú cserépfedések közül gyakori a hódfarkú kettős fedés (242. ábra). A fedés taréjgerinc és élgerinc szakaszát kúpgerinc cseréppel (kúpcserép) takarják, míg a vápák kialakíthatók bádogozással, vagy többrétegben faragással illesztett hódfarkú cseréppel. A hódfarkú cserépfedés másik kedvelt változata a lovag- vagy koronafedés (243. ábra). A koronafedés megjelenése, hézagrajza szebb, mint a kettős fedésé, viszont kevésbé viharálló. A kétrétegű hódfarkú cserépfedések előnye a viszonylag alacsony ár és egyszerű kivitelezés. Hátrányuk viszont a nagy súly és a cserép esetleges alakváltozásából (kajszulás) eredő vízzárási hiba lehetősége. Karbantartásigényes az előforduló kifagyási és törési hibák miatt, de egyszerűen cserélhetők a sérült cserepek. A hódfarkú cserépfedések néhány jellemző részletét mutatjuk be a 244. ábrán.

A hornyolt cserépfedés (245. ábra) elterjedésének fő okai a hézagok pontosabb záródása miatti biztonságosabb vízzárás és a fedés kisebb súlya, hiszen a kötésben rakott hornyolt cserepekből egyrétegű fedés készül. Ritkább tetőlécezés, kisebb faanyag felhasználás jellemzi a hornyolt cserépfedésű tetőket. Egyes tetőrészletek kialakítása viszont körülményesebb, mint a hódfarkú cserépnél. A cserepek átfedése függőleges irányban a hajlásszögtől függ 35-ig 10 cm, 35 felett 8 cm . A hornyolt cserépfedés ismert változata az un. ikerfüles hornyolt cserépfedés. A kettős fülnek elsősorban biztonsági szerepe van, főleg ott jelent előnyt, ahol faragni kell a cserepeket (pl. kontyolt tető).

A sajtolt cserepek bonyolult szegélyezésüknek köszönhetően különösen jól illeszkednek egymáshoz és vízzárás szempontjából megbízhatóbbak az előzőekben bemutatott cserepeknél. Mivel a cserép szegélytagozatok nem csak oldalirányban, hanem felül és alul is jól egymáshoz kapcsolódnak, a fedés por és porhó ellen is jól véd. A cserepek pontos illesztése lehetővé teszi, hogy a sajtolt cserepekből 35-nál kisebb hajlású tetőhéjalások is készülhessenek (246. ábra).

A nyolcvanas évek közepétől Magyarországon is meghonosodott - a hazai gyártás megszervezését követően - a betoncserép fedés. Először az un. alpesi tetőcserép gyártását vezették be, majd ezt sorra követte a Nyugat-Európában már korábban elterjedt cseréptípusok gyártása. Az égetett agyagcserépnél kisebb hajlásszögtől (min. 17°) alkalmazható, előnyt jelent viszonylag gazdag szín és formaválasztéka és a rendszerelvben kialakított tetőkiegészítők választéka. Szerkesztési elvét tekintve a legtöbb betoncserép hasonlít a sajtolt cserepekhez, de azoknál nehezebbek. Mellettük szól viszont a vízzárósági, fagyállósági és mérettartási megbízhatóság. Betoncserép fedés nézete és metszete látható a 247. ábrán. További részletek (például hófogó cserép, fém hófogó és járócserép) tanulmányozhatók a 248. ábrán. Betoncserép és polisztirolhab anyagú hőszigetelő héjazattartó elem kombinációját mutatjuk be a 249. ábrán. Az itt látható hőszigetelő elem régebbi tetők utólagos hőszigetelésére is alkalmas a betoncserépfedés sávos átrakásával.

Természetes palakőzetből hasított tetőfedő lemezt már a római birodalom idejében alkalmaztak Európában. A palatermelés csökkenése miatt az Eternit cég szabadalma alapján kezdték gyártani a természetes pala helyettesítésére az azbesztrost és cement kedvező tulajdonságainak egyesítése céljából az azbesztcement (másnéven műpala) tetőfedő elemeket. Az épületbiológiai kutatások eredményeképpen kiderítették, hogy az azbesztrost belélegezve egészségre súlyosan ártalmas, ezért egyre több országban betiltják az azbesztrost adalékként való alkalmazását. Az újabb műpala (eternit) építőlemezek már sokhelyütt egészségre ártalmatlan műanyagrost erősítő adalékkal készülnek. Jegyzetünkben a jelenlegi helyzetnek megfelelően még használjuk az azbesztcement megnevezést, de itt kell megjegyezni, hogy az új anyagra átálló gyártók általában megtartják a már bevált lemezformákat, tehát a bemutatott szerkesztési elvek értelemszerűen már az azbesztmentes új műpala tetőfedő elemekre is vonatkozhatnak.

- szabvány fedés (másnéven francia fedés),

- szabályos kettős fedés (angol fedés),

- vízszintes rombusz (magyar fedés),

- szabályos kettős téglány fedés,

- egyszeres téglány fedés (svájci fedés).

A műpala fedések fedéstípustól függően lécezésre vagy deszkázatra kerülhetnek. A lemezek rögzítésére a következő kiegészítők szükségesek (250. ábra):

- horganyzott palaszeg,

- viharkapocs,

- taréjkúp kapocs.

A különböző szabásmintájú műpala tetőfedő lemezekből is látható összeállítás a 250. ábrán.

A szabvány fedés (francia fedés) alapelemei olyan négyzetes lemezek, amelyeknek a két egymással szemben fekvő sarkát levágják. A normál fedőlemezen három lyuk van kialakítva. Kettő a szegezéshez, egy pedig a viharkapocs részére. A normál fedőlemezen kívül használnak még a fedéshez kiszögelő lemezeket, talplemezeket és taréjkúp elemeket (250. és 251. ábra). A szabványfedés előnye, hogy viszonylag ritka lécezésre készítve kis felülettömegű fedés lehet. Vízzárósága jó, deszkaaljzatra is lehet készíteni, amikor bitumenes lemez alátétfedéssel a csapadékvíz elleni védelem még fokozható.

Eresz szegélyezése megoldható saját anyagból 2 réteg kötésben rakott talplemez és kiszögelő lemez segítségével (252. ábra) vagy pedig az első normál fedéllemezsor alá benyúló bádogozással. A szabvány fedés taréjkialakítására és vápamegoldására is láthatók még példák a 252. ábrán.

A szabályos kettős fedés 40x40 cm-es négyzetlemezekből készül (253. ábra). A lemezeket a tetőlécezésen fél szélességű átfedéssel helyezik el úgy, hogy minden lemez egyszerre három lécre fekszik fel és a fedés mindenütt legalább kétrétegű. A lécek feletti átfedéseknél három lemezréteg találkozik. Minden lemezt két szeggel erősítenek fel (takart helyen) a középső alátámasztó lécre. Ha deszkaaljzatra készítik, akkor a műpala lemezek alá un. pépszeggel erősítik fel a bitumenes fedéllemez réteget. A kettős fedés vízzárás szempontjából biztonságos, viszont a rétegszám miatt viszonylag költséges.

A vízszintes rombuszfedés (alapelemei a 250. ábrán találhatók meg) esetén a lemezeket úgy kell elhelyezni, hogy az uralkodó szél irányából fedjék egymást. A fedési rendszert 40x44,5 cm (esetleg 30x33,4 cm) méretű alapelemek, rombusz alátétlemez, rombusz szegélylemez és taréjkúp alkotják. A lemezeket két szeggel és egy viharkapoccsal rögzítik. Minden lemez két tetőlécre támaszkodik, tehát szélirányból takart és lefelé átfedett egyrétegű fedést alkotva.

A szabályos kettős téglány fedés esetén 1:2 oldalarányú téglalap alakú lemezekből álló formátumban kötésben rakott, három lécen megtámaszkodó fedéssor alakul ki a szabályos kettős fedéshez hasonlóan csak a keskenyebb elemek miatt sűrűbb hézagosztással.

Az egyszeres téglányfedés esetén a téglalap alakú téglány lemezeket közel vízszintesen helyezik el szélirányból takartan és lefelé egymásra takarva (a rombuszfedés elvéhez hasonlóan).

Különböző műpala tetőhéjalások jellemző fedési képeire láthatók még példák a 254. ábrán.

A régen elterjedtebben alkalmazott fazsindely fedésekkel hazánkban ma már legfeljebb műemlék épületek zsindelyfedésének javításakor, felújításakor találkozunk. A hornyos zsindelyfedés a szélesebb hosszanti oldalukon kihornyolt ékszelvényű deszkácskákból készült, lécaljzatra merőlegesen rakva. A tetőhajlás mértékének legalább 45-nak kell lennie a fazsindely fedés esetén. Az egyszeres (egyrétegű) fedés olcsóbb, a kettős pedig csapadékbiztosabb. Nyugat-Európában (például Svájcban) ma is elterjedt az állandó vastagságúra megmunkált vékony fazsindely lapokból - a kettős hódfarkú cserépfedéshez hasonló elven - lécezésre szegezett fazsindely fedés, ill. fazsindely homlokzati falburkolat.

Az Észak-Amerikában már évszázados múlttal rendelkező bitumenes zsindelyfedések csak nevükben hasonlítanak a fazsindely fedésre. Ez a tetőfedési módszer Kanadából és Olaszországból került hazánkba az elmúlt évtizedben. A bitumenes zsindely tulajdonképpen három fő összetevőből álló bitumenes lemez, amit deszka aljzatra a következő elem által takart helyen szegezéssel vagy tűzőkapcsokkal rögzítenek. A lemezek alul kilátszó szegélyét különböző alakú íves mintázattal, vagy beszegésekkel tagolják a kisebb elemméretű pikkelyes tetőhéjalások fedésképét utánozva. A felülről átfedő lemezek alsó széle alá kerül mindig a lemezekre gyárilag felvitt öntapadó sávsor, ami a lemezek síkban maradását hivatott elősegíteni.

A bitumenes zsindely hordozó rétege általában üvegszövet (felülettömege 120-140 g/m²). A bitumen APP (ataktikus polipropilén) modifikációval készül. A bitumenes zsindely felső felületére keramizált (hőkezelt) színes ásványi zúzalék kerül, ami esztétikus, tartós védőbevonatnak tekinthető. A sokféle szabásminta, a gazdag színválaszték, a fedés kis súlya, vízzárása, továbbá az egyszerű hajlatképzés lehetősége hamarosan kedvelt fedési móddá tette Magyarországon is a bitumenes zsindelyfedést .

A bitumenes zsindelyfedés (255. ábra) általában kéthéjú deszkatetőre készül, ahol az alsó héjra helyezett (hőtechnikailag méretezett) hőszigetelés és a felső héj alsó síkja között legalább 6 cm vastagságú légréteg kialakítása szükséges. Gondoskodni kell az alsó szegélynél a friss levegő bevezetéséről a gerinc közelében pedig a kiszellőztetés megoldásáról. Az egyes bitumenes zsindely gyártmányokhoz rendelhető gyári szellőzőelem.

Az eresz szegélyezéstől egymáshoz képest kötésben rakott kettős lemezburkolattal kell indulni a szegélybádogozástól úgy, hogy az alsó réteg bemetszéssel, ill. szegélymintával felfelé (azaz fordítva) kerüljön elhelyezésre. Az alsó sor induló szegélyét bitumenes hidegragasztóval rögzítik. Az egymást követő elemsorokat feles vagy harmados eltolással kell elhelyezni (a mintázathoz képest).

Ha a bitumenes zsindelyfedés aljzata gázbeton vagy vasbeton zárófödém, akkor az aljzatra helyezett egyrétegű poliészterháló hordozó rétegű bitumenes alátétlemezre lángszórós vagy hőlégfúvós megolvasztással rögzíthető a bitumenes zsindely.

A bitumenes zsindelylemezek a helyszínen olyan mértékben alakíthatók, hogy a tetőidom szinte valamennyi részlete, íves és tört szakasza bádogozás nélkül a zsindelylemezzel elkészíthető.

A megnövelt méretű tetőfedő elemek közös jellemzője, hogy a nagyobb felület kellő merevsége érdekében bordázással, hullámkialakítással vannak merevítve. A fedésen belül az elemnagyság és az illesztési hézagok viszonya lényegesen megváltozik a pikkelyes fedésekhez képest. A nagy elemméret, a kevés és hullám- vagy bordaátfedéssel jól takart hézag, valamint a többnyire vízzáró alapanyag miatt a táblás fedések lényegesen alacsonyabb tetőhajlást engednek meg, mint a pikkelyes fedések. Éppen ezért leggyakrabban kis- és közepes hajlású tetőknél használják a táblás fedéseket.

A tetőfedő táblák többféle anyagból készülhetnek, ez természetsen befolyásolja az egyes táblás tetőfedések szerkesztési elveit.

- azbesztcement ill. műpala hullámlemez,

- műanyag hullámlemez (pl. üvegszálerősítésű poliészter hullámlemez),

- bitumenes hullámlemez,

- aluminium hullálmlemez ill. bordás lemez,

- acél hullámlemez fedés.

A táblás fedések elsősorban nyereg, félnyereg és fűrészfogas (sheed) tetőformák lefedésére alkalmasak. Használatuk egybefüggő nagy sík felületek fedésére célszerű, mivel bonyolultabb héjazati formák kialakítására nem alkalmasak. Eresz, tűzfal és oromfal csatlakozásukat ezért általában e célra gyártott idomdarabokkal oldják meg. Áttörésük bonyolult, jó minőségben csak drága idomdarabokkal oldható meg.

A nagyméretű tetőfedő elemeket általában acél vagy faanyagú szelemenekre erősítik. A rögzítéshez kialakultak rögzítőelem készletek (pl. hullámkapocskészlet, szemeshorog, facsavarok) amelyek elemeit korrózió ellen védeni kell (pl. tűzihorganyzással). A rögzítőelem választék a 259. ábrán tanulmányozható. Az azbesztcement hullámlemezfedéshez a tetőfedő elem tulajdonságai miatt különböző gyári idomdarabok szükségesek (256. és 257. ábra). Ezek helyettesítése csak nehezen elkészíthető, bonyolult bádogos szerkezetekkel lehetséges. A 258. ábrán néhány fedési részlet kialakítására mutatunk be példát.

Az azbesztcement hullámlemez fedés felrakása az ereszvonalnál kezdődik a gerincvonal felé haladva. A lemezeket hálós rendben fektetik mérettől függően 2 vagy 3 szelemenre. Az átfedés minimálisan fél hullámnyi, de igényesebb esetben másfél hullámnyi is lehet. A négy lemezsarok találkozásánál az összeadódó négy lemezvastagság nehezíti az illesztést és csökkenti a vízzáróságot, ezt az egyik átlósan szemben fekvő lemezpár lesarkításával lehet elkerülni (257. ábra) .

A hullámlemezek alapvetően kétféle megoldással rögzíthetők a szelemenekre: hullámkapoccsal vagy facsavarral. A lemezt áttörő rögzítőelemnek mindig hullámhegyre kell kerülnie a jobb vízzáróság érdekében. A hullámkapocs rögzítés úgy készül, hogy a két elem (felülről takart) átfedésénél a szelemen felett mindkét lemezt átfúrják. A szelemenhez erősítik a hullámkapocs alsó részét (más a megoldás fa ill. fém szelemen esetén ld. 259. ábra), a felső részét viszont úgy vezetik át az azbesztcement lemezekbe fúrt lyukon, hogy az alsó vízzáró tárcsa a két lemez közé kerüljön. Ezután a felső vízzáró tárcsát is ráhúzzák a csavarmenetes kapocsrészre, majd menetes takaróanyával véglegesen rögzítik a kapcsolatot.

A felső alátét rugalmassága megengedi a héjazat hőmozgását és meggátolja az anya túlzott meghúzásából eredő lemeztörést. Facsavaros leerősítést faanyagú szelemeneknél alkalmaznak. Itt is kettős alátétet kell használni és a csavar meghúzásánál ügyelni kell arra, hogy túlfeszítés miatt a hullámlemez ne pattanjon el.

A műanyag hullámlemezek önsúlya kisebb mint az azbesztcement hullámlemezeké, ezért kisebb keresztmetszetű tartószerkezet is megfelelhet. A műanyagok hőmozgása jelentős, erre a rögzítések kialakításánál tekintettel kell lenni. Gyakoriak az áttetsző, anyagukban színezett üvegszálerősítésű poliészter termékek, amiket főleg könnyű ideiglenes fedéseknél használnak. A műanyaglemezek többsége érzékeny a napsugárzás UV (ultraviola) tartományára, aminek hatására gyorsan öregednek és ridegebbé válnak. A műanyaglemezek készülhetnek az azbesztcement hullámlemezhez hasonló táblákban, ill. a vékonyabb műanyaglemezek tekercsben is kaphatók.

Külföldön régóta alkalmazzák a hullámosítással merevített papír vagy üvegszövet hordozó rétegű táblásított bitumenes lemezeket. Hazánkban néhány éve jelent meg (Onduline) ez a könnyű héjalási mód. Fa vagy fém szelemenkre horganyzott acélszeggel és műanyag alátéttel illetve horganyzott fém kapoccsal és alátéttel rögzítik. A fedési mód néhány jellegzetessége a 260. ábrán, az átfedési, alátámasztási és rögzítési részletek pedig a 261. ábrán láthatók. Bitumenes hullámlemezből enyhén íves héjalás is készülhet.

Az aluminium anyagú táblás fedéseket leggyakrabban a trapéz- vagy szinusz hullámosítású változatban használják, de léteznek finomabb tagolású un. mikrobordás lemezek is (262. ábra) . Készülhetnek fa vagy fémszelemenekre, amelyekhez a beépítés elve hasonló az azbesztcement hullámlemez fedésekhez. Az aluminium hullámlemezeket egyébként lehet hálósan és kötésben is elhelyezni 263. ábra). A rögzítésnek itt is hullámhegyen kell áttörnie a lemezt. A kontakt korrózió veszélye miatt a rögzítés csak aluminium szerelvényekkel végezhető műanyag alátétek, ill. védősapkák alkalmazásával. Acél szelemen esetén a szelemenen korrózióvédő bevonat szükséges és az aluminium lemez és a szelemen közé pedig elválasztó réteget kell beépíteni (264. ábra) .

Az aluminium hullámlemez fedés minimális hajlása 6-8 %.

A különböző hullámos, ill. trapézszelvényű táblás acéllemez fedések szerkesztési elvei hasonlóak a már bemutatott táblás aluminium lemezfedéséhez. A fedés általában acél szelemenekre kerül. Itt nincs kontakt korróziós veszély, viszont a teljes szerkezet korrózióvédelmét meg kell oldani. Egyre inkább elterjedőben vannak a különböző színes tartós korrózióvédő bevonatok, amelyek végleges védelmet jelenthetnek (például beégetett lakkok, zománcok stb.).

A táblákat hálós kötésben az uralkodó szélirány által takartan egy hullámnyira szokás átlapolni. A szélerők felvételére és egyúttal és egyúttal a hő okozta mozgások biztosítására karmokkal, kengyelekkel és horgokkal rögzítik az acéllemez anyagú táblás fedést. A fedés legkisebb hajlása 10.

Ide tartoznak a különböző anyagú sík fémlemez fedések (a hullámosított táblás fémlemez fedések kivételével) és a bitumenes fedéllemez fedések. A korcolt fémlemez fedések a bádogos munkák körébe tartoznak az építőiparban szokásos munkanem besorolás szerint, míg a fedéllemez fedések határterületet képeznek a tetőfedő és tetőszigetelő munkák között.

A táblás pontszerű rögzítésű és átlagpolásos csatlakozású fém anyagú fedéseken kívül elterjedtek a többnyire deszkaaljzatra készített síklemez fedések is, amelyek különböző fémanyagokból készülhetnek, például:

- horganyzott acéllemez (0,53 és 0,55 mm vtg.),

- horganylemez (cinklemez), (0,75 mm vtg.),

- vörösrézlemez (0,70 mm vtg.),

- ólomlemez (1,50 mm vtg.).

Az itt tárgyalt fedések általában 24 mm vtg. deszkázatra készülnek, rendszerint a vízzárás biztonságát növelő egy réteg bitumenes fedéllemez aljzatra. A sík fedést adó fémlemezek kapcsolata készülhet:

- korcolt, (30. kép, 31. kép)

- lécezett és

- forrasztott kötéssel.

A korcolt lemezfedés készíthető horganyzott acéllemezből, horganylemezből, aluminiumlemezből és ritkán (főleg műemlék épületeken) vörösrézből. A korcolt lemezfedésnél az ereszre merőlegesen helyezkednek el az állókorcok, míg a lemezek lejtésirányú toldását a vízfolyás iránya felől takart fekvő korccal alakítják ki (265. ábra) . A fémlemez megmunkálás, toldás, kötés és korcolás néhány alapfogalmát mutatjuk be a 266. ábrán. Az ereszvonal környezetében az álló korcokat lehajlítják a fedés síkjába. Aluminium anyagú lemezfedésnél a deszkaaljzat acélszegeinél kialakuló kontakt korrózió veszélye miatt bitumenes papírlemez alátét szükséges.

Horgany- és aluminium lemezfedésnél a nagyobb hőtágulási mozgások biztosítására alul szétnyíló (un. létrás) állókorcokat kell kialakítani, továbbá a korcok síkjában elmozdulni képes fércelőszalagokat kell alkalmazni.

A lécezett lemezfedés esetében a sík fémlemez szakaszok felhajtott peremmel csatlakoznak a deszkázatra csavarozott és ereszre merőleges elrendezésű trapéz szelvényű fa lécekhez, nagyobb tágulási mozgást biztosítva a fedésnek. A lécezett lemezfedés néhány jellemző részlete látható a 265. ábrán.

A bitumenes fedéllemez fedés az un. lágy fedések csoportjába tartozik. Általában összefüggő deszkaaljzatra készítik egy vagy két rétegben. Az eresszel párhuzamos lemezfektetésű egyrétegű fedéllemez fedés esetén a lemezeket a felső (később takart) szélükön pépszeggel (5-8 cm-ként) az aljzathoz szegezik, majd a következő sávot a takarás szélességében bitumennel az előzőre ragasztva folytatják a lefedés készítését. Az eresszel párhuzamos kétrétegű fedéllemez fedésnél az ereszvonalnál fél szélességű tekerccsel kezdik a munkát az átfedéses kötés kialakítása érdekében (267. ábra) . A kétrétegű fedés alsó rétegét csak szegezéssel rögzítik, a második réteget viszont teljes felületen az elsőre ragasztják.

Az ereszre merőleges lécezett fedéllemez fedés ugyancsak készülhet egy ill. két rétegben. A kétrétegű fedés esetén az alsó réteg eresszel párhuzamosan fektetett egyrétegű szigetelés. Erre szegezik rá az ereszre merőlegesen elhelyezkedő háromszög keresztmetszetű léceket. A felső fedéllemez réteget a lécre való szegezésen túlmenően az alsó lemezhez ragasztják teljes felületén.

A fedéllemez fedések a lemezek rögzítése után a teljes felületükön bitumenes bevonatot kapnak.

Az ismertetett bitumenes fedéllemez fedések általában alacsonyabb igényszintű ideiglenes épületek fedésére használatosak. Aljzatuk rendszerint deszka, de készülhetnek betonfelületre is. Általában kishajlású egyhéjú hidegtetők fedéseként alkalmazzák a bitumenes fedéllemez fedéseket (268. ábra).

A kévefedések a tűzrendészeti előírások miatt az utóbbi évtizedekben háttérbe szorultak. Jelenleg inkább mint a táj jellegű építés sajátos, népi építészetben gyökerező megoldásai kerülnek alkalmazásra. A nádfedés a Fertő tó, a Velencei tó és a Balaton környékén ma is alkalmazható. Az olcsó helyi anyagként felhasználható nádból készített legalább 40 hajlású tető kis önsúlyú, jól hőszigetel, tűzveszélyessége természetesen hátrányos. A nád szerves anyagként korhad, a nádszálak közé gyakran befészkelik magukat különféle rovarok, férgek, a védekezés ilyenkor vegyi eszközökkel ajánlott.

A nádfedés készítéséhez 6-8 mm átmérőjű 1,5-3,0 m hosszú töretlen nádból kötnek lágyvas huzallal 20-30 cm átmérőjű kévéket. Ezeket a kévéket ideiglenesen a tetőlécezéshez erősítik, majd hajlékony fűzfavesszővel és horganyzott huzallal véglegesen lekötik. A laza nádkévéket fakalapáccsal un. hátraveréssel tömörítik. A tömörített felületet további tömörítés mellett újabb kévesorral egészítik ki, amíg a szokásos kb. 40 cm vastagságot el nem érik (269. ábra) . A nádfedést áttörő szerkezeteket a gerincnél kell átvezetni, mert például a tetősíkot alacsonyabban áttörő kémény mögött megállna a hó, ami a fedés átázását és rothadását eredményezheti. A tetőgerinc kialakítására többféle lehetőség van. Lehet fonott, cseréppel takart vagy un. csaptatóval (leszorító keret) kialakított gerincmegoldást alkalmazni (269. ábra).

A szalmafedés töretlen szálú rozsszalmából készül, szerkezeti kialakítása hasonló a nádfedéséhez, azzal a különbséggel, hogy a szalma visszaveréssel nem tömöríthető, ezért a fedés síkja lépcsős marad.

Általában a fedések és egyéb épületszerkezetek vízmentes kapcsolatát és a vízelvezetést szolgálják. Önálló fémlemez tetőfedésként már ismertettük a hullámos (bordás) fémlemez táblás illetve sík fémlemez fedéseket. Kiegészítő szerkezetként viszont számos más anyagú fedéshez csatlakozó fémszerkezettel találkozunk. Ilyenek például az eresz-, fal-, kémény- és gerincszegélyek. A fedéstől független, de ahhoz részben csatlakozó fémlemez szerkezetek például a párkány-, könyöklő- és fallefedések, szellőzőfejek, az ereszcsatornák és lefolyócsövek.

A tető vízelvezetését szolgáló vízgyűjtő és elvezető szerkezetek a tetőcsatornák és lefolyócsövek.

A tetőcsatornák leggyakoribb változatai az ereszcsatornák, amelyek szinte minden kifelé lejtő külső vízelvezetésű tetőn megtalálhatók. A bádogos szerkezetek közé tartoznak, bár megjegyezzük, hogy elterjedőben van a kemény PVC-ből készült anyagában színezett függő ereszcsatorna és lefolyócső. A tetőcsatornákat szelvényük alakja és elhelyezésük szerint nevezték el, a gyakoribb tetőcsatorna változatok a következők:

- függő ereszcsatorna (félkörszelvényű, négyszögszelvényű és béléses (másnéven kettős) ereszcsatorna),

- fekvő csatorna,

- párkányonülő csatorna,

- párkányba süllyesztett csatorna,

- attika csatorna,

- Sheed csatorna

- völgycsatorna stb.

Néhány csatornatípus jellemző rajza látható a 270. ábrán.

A leggyakrabban alkalmazott függő ereszcsatornát általában 1,0 m-ként elhelyezett csatornatartó vasakra erősítik fércelő szalaggal. A tartóvasakat egymáshoz képest 2-3 %-os lejtésben helyezik el, hogy az ereszcsatornába jutó csapadék a lefolyócsövekhez jusson. Közelítő un. ökölszabály a csatornaszelvény méretére, hogy a vízgyűjtő tetőfelület 1 m2-ére kb. 1 cm2 csatornaszelvénynek kell jutni. A csatornaszelvények toldását az alkalmazott fémanyagtól függően 20-30 m-ként kell kialakítani az ellenirányú lejtéseknél.

A függő ereszcsatornák készítéséhez leggyakrabban használt fémanyagok: horganylemez, horganyzott acéllemez, aluminiumlemez, vörösréz lemez. Függő ereszcsatornák kialakítására mutatunk be néhány részletet a 271. ábrán.

A tetőcsatornákból a csapadék a lefolyócsövön keresztül jut a csapdékcsatorna rendszerbe, vagy a szabadba megfelelően szabályozott vízelvezetéssel. A lefolyócső anyaga illeszkedik a tetőcsatorna anyagához, toldási szabályai anyagtól függően eltérőek. A lefolyócső vonalvezetése illeszkedik az épület párkányához ill. homlokzati tagozataihoz. A megfelelő magassági vonalvezetést szolgálják:

a hattyúnyak (szegletes és íves), a kettős könyök és a kifolyó könyök. A lefolyócsövet a csatornázási hálózatba a terepszintből 1,0-1,5 m kiálló un. állványcsővön keresztül csatlakoztatjuk. A lefolyócsöveket a homlokzati falhoz csuklós vagy csavaros csőbilinccsel rögzítjük kb. 2,0 m-ként. A lefolyócső belső oldala a faltól kb. 25 mm-re helyezkedik el. Lefolyócső bilincs változatok láthatók a 272. ábrán.

A vízelvezetéshez, ill. a tetősíkok vízzáró csatlakozásának biztosításához szükség lehet a hajlat vagy más néven vápacsatornára. Lécaljzat esetén a hajlatbádog kellő mértékű alátámasztására a léceket be kell sűríteni. A fém vápacsatorna lemezek toldását a vízfolyás irányában takart fekvő korccal készítik. Újabban készítenek lágy PVC anyagú vápacsatornákat a hajlatban kialakított deszkázatra.

Fedés kiegészítő fémlemez szerkezetek a pikkelyes fedések és oromfal találkozásánál elhelyezett falszegélyek és a fémlemez kéményszegélyek. Kémény szegély újabban készülhet öntapadó műanyagbázisú szegélyező lemezzel is (pl. Wakaflex).

Nem közvetlenül tetőfedéshez tartozó fémlemez szerkezetek a fallefedések és ablakpárkány ill. könyöklő lefedések (273. ábra). A fallefedések feladata a falat érő csapadék felfogása és lecsepegtetése a megfelelő kialakítású vízorral. A falat lefedő fémlemez szerkezetet a vízorrnál beakasztott rögzítő szegéllyel vagy esetleg huzalrögzítéssel építik be. A fémlemez fallefedés alá egy réteg vízszigetelő lemez (pl. bitumenes vékonylemez) elhelyezése célszerű.

A bádoglemezek toldása fekvő vagy állókorccal illetve orrasztással lehetséges. Hosszú falszakaszokon a horganyzott acéllemezeken 30 m-ként, a horgany és aluminiumlemezeken pedig 20 m-ként kell mozgóhézagot kialakítani. A horgany és aluminiumlemezek álló korcát nem szabad alul összeszorítani, hanem az un. "létradőlésű" állókorctípust kell kialakítani.