A romanika fejlődése során egy sor fontos építészeti újítás született, melyeknek az volt a célja, hogy az alkalmazott épületszerkezetek gazdaságosabban és könnyebben legyenek megvalósíthatóak és az épületek tartószerkezetei megfelelő állékonysággal rendelkezzenek. Ilyen szakmai újítás volt a boltozatok ívének megemelése, előbb nyújtott fél-elipszis, majd csúcsíves formában. Az építőmesterek felfedezték, hogy minél meredekebb a boltozat, annál csekélyebb oldalnyomása, ez pedig nagyban növeli a szerkezetek állékonyságát.

Angliában rájöttek arra, hogy a széles, nehézkes hevederívek könnyű bordákkal helyettesíthetők. Ügyes szerkesztés esetén az oszlopokból, bordákból önmagában is megfelelően állékony szerkezeti váz készíthető, melyet aztán vékony kő lapokkal lehet lefedni. Végül pedig a hosszfőfalak szélességének csökkentésére is találtak megoldást. A falakat szakaszokra bontották és az erő vonalával állították szembe őket. Így jöttek létre a támpillérek, majd a támpilléreket levegősebbé tették azzal, hogy a súlyos faltestet pilléres-támíves térbeli "rácsszerkezettel" helyettesítették.

Az elmondottakat korábban egytől egyig a gótika felfedezésének tekintették, és valóban: a gótika nem jöhetett volna létre ezek nélkül az ismeretek nélkül. A lehetőség azonban még nem valóság. Sokáig hiányzott az alkotó elme, aki ezekből az új lehetőségekből képes új stílust kovácsolni.

A gótika megálmodója egy francia pap, a Saint-Denisben működő Suger apát volt. Suger apát nem volt sem építész, sem építőmester. A király tanácsadója volt, aki azt a feladatot kapta, hogy tanácsaival segítse a királyok temetkezésére szolgáló románkori templom átalakítását. Előbb a szentély átalakításába kezdett bele. Elképzelése egészen újszerű volt: a templomtérből száműzte a vastag főfalakat és a kóruskörüljárós, kápolnakoszorús szentélyrészt kő oszlopokból és bordákból álló, vázas szerkezettel helyettesítette. Meglepően egységes és jól átlátható térforma jött létre, melynek gazdagságát tovább növelte, hogy a teret plasztikusan megformált rácshálóval - kőpillérek, csúcsíves boltozatok - térrétegekre bontotta.

A saint-denisi építkezés sokáig elhúzódott, de az új módszereknek hamarosan híre ment. A párizsi Notre Dame (58. ábra), (18. kép) templomot 1163-ban a Suger apát által kimódolt új szemléletű szerkesztés felhasználásával kezdték építeni. Öthajós bazilika épült Párizs történeti központjában, a Szajna partján, hosszan elnyúló szentéllyel, kóruskörüljáróval és kápolnakoszorúval. A Notre Dame a gótikus templomtípus első teljes körű - koránt sem teljesen kiérlelt - megoldása, amely magán hordja a romanika egy sor sajátos jellegzetességét is.

A templomteret még kötött boltozat fedi: a főhajó egy csúcsíves keresztboltozatára két-két boltozott mellékhajó mező jut. E széles, sötét zóna homályossá és sötétté teszi a templombelsőt. A mellékhajók fél-nyereg lefedése nagy magasságban megakadályozta ablakok létesítését: az ide épített dekoratív oszlopgaléria csak növelte a térben uralkodó talányos félhomályt. A boltozatok oldalnyomásának felvételére is csak később építettek a külső falsík elé támpilléreket: az épület szerkesztése így nehézkes és kevéssé gazdaságos. A homlokzaton sem érvényesül még a gótika felfelé törekvése: a klasszikus, raszteres - hálós - homlokzati rendszer és a sisak nélküli tornyok a romanika építészetének jellegét mutatják.

A franciaországi Chartresben épített székesegyház is több ütemben épült: az épületet tűz pusztította, többször áttervezték és egyes részeit újra építették. Végleges formájában háromhajós, kereszthajós gótikus bazilika, karcsú, magas kővázas szerkezettel, támíves, csipkés épülettömeggel és homlokzatokkal. A belső tér jól átlátható egységét egy újfajta boltozási mód - a téglalap formájú boltszakaszok fölé építhető gótikus keresztboltozatok rendszere - szolgálja.

A vázas szerkesztés és a támívek alkalmazása (59. ábra) hatalmas üvegfelületek létesítését tette lehetővé az alátámasztások - pillérek és oszlopok - közötti falmezőkben. Ezeket a felületeket színes ólomüveg ablakokkal töltötték ki. Az erősebb fényhatásnak kitett déli oldalon vörös, a csekélyebb fényhatású északi oldalon kék színű üveget alkalmaztak. Az üvegfelületek ragyogása tovább vékonyítja az alátámasztó pillérek látványát: ezek méretei még karcsúbbnak tűnnek, mint a valóság. A teljes szerkezet ezzel még merészebbnek és légiesebbnek tűnik. Különös szerencse, hogy Chartresben a 166 középkori üvegablak eredeti színeit és formáját őrizve maradt fenn.

Reims város gótikus székesegyháza a típus egyik kiemelkedő, érett alkotása. Itt már lemondtak a kettős - pilléres és oszlopos - alátámasztásokról és a teret egységesen karcsú kőoszlopokkal támasztották alá. A szerkezetek eleganciáját tovább növelte, hogy a csúcsívekből és körökből összeszerkesztett kőrács - mérmű - egyes elemeit már nem önálló keretekből rakták össze, hanem együtt faragták ki kőből. Alátámasztás és térelhatárolás így egyetlen, egymástól el nem választható, egységes - monolit - vázzá ízesült, ezzel a térforma teljesen nyitottá vált.

A főhajó körül körbefutó mellékhajók levegőjét az ólomüveg ablakokon behatoló fény gyorsan "megszínezi": a főhajó és a külvilág között így sejtelmes átmeneti térsáv alakult ki. Ugyanez történik a templom külső oldalán is: itt a támpillérek, támívek és a tölcséresedő ablakok nyílásaiban "torlódik össze" a levegő. A sejtelmes átmeneti zóna így az épület körül is kialakul. A látvány teljessé az teszi, hogy kívül-belül egy, a szerkezetből kirajzolódó, monumentális térrács választja el a fő teret az átmeneti sávtól.

Az üvegablakok ugyanakkor áttetszőek, de át nem láthatóak: a külső-belső látványt így nem hagyják érvényesülni. Mindehhez hozzájön még a belső tér szokatlan és egyre növekvő magassága. Mindez a külvilágtól elzárt, öntörvényű, saját belső világot hoz létre és meggyőző erővel jeleníti meg a kor jellegzetes világképét. A magas gótikus ívek felfelé sodrása szinte megemeli a térben állót és a túlvilág messze távlatait sejteti meg előtte.

A francia gótikus katedrálisok típuskörébe tartozik a németországi Köln (1248-tól) katedrálisa (60. ábra), (19. kép, 20. kép), melyet az eredeti tervek szerint csupán a múlt században fejeztek be. Hasonló hatású a híres elszász-lotharingiai Strassburg székesegyháza (61. ábra). Amiens székesegyházának (1221-1269) középhajója 42,5 méter magas, messze túlhaladja a korábbi francia templomok méreteit is.

A gótikus térszerkesztés kiteljesedése az egyhajós királyi templom, a párizsi Sainte-Chapelle (62. ábra), (21. kép, 22. kép). A fény varázsa itt még erőteljesebben hat, mint a több hajós terekben. A magasba törő szerkezet szinte feloldódik a beáramló, színes fényben és sejtelmes térköpennyé formálja a templom külső falait.

Különleges gótikus templomokat is találunk Franciaországban. Albi gótikus székesegyháza várszerű építmény (63. ábra) markáns, kör alaprajzú lépcsőtornyokkal. "Isten erődje", vélték a helybeliek. A szigorú, tömeges épület a romanika továbbélő hatásáról tanúskodik.

Az itáliai gótika kevésbé drámai hangulatú: belső tereinek arányai és díszítése a derűsebb és nyíltabb antik Róma építészeti szemléletének továbbélését bizonyítják. Firenzében ekkor épül a Sta. Croce (64. ábra) és a Sta. Maria Novella (65. ábra) gótikus temploma és a hatalmas, tornyos városháza, a Palazzo Vecchio (1298). Velence gótikája dekoratívabb, a kelet építészetének hatását tükrözi (Palazzo Ducale) (66. ábra).

Az angol gótikában három különböző, jellegzetes stílusirányzat különböztethető meg. Az "Early English" emléke Canterbury hatalmas, két keresztházas székesegyháza (23. kép). A "korai" stílus még számtalan, a romanikára jellemző stílusjegyet is megőrzött.

A "Decorated Styl" a gótikus vázszerkezetet egyetlen bonyolult térbeli szerkezetté - növényi ornamentikává - fejleszti. A sudár kőoszlopok, bonyolult hálóboltozatok szinte természeti képpé formálódnak, sajátos rajzuk, a vonalak sűrű hálója körülvonja és beborítja a templomba lépőt. Ilyen stílusban épült Exeter (1280-1290) és York (1361-től) székesegyháza.

A Perpedicular - derékszögű - stílus a függőleges - "kemény" - vonalazást részesíti előnyben. Gloucester katedrálisa, a Westminster székesegyház, a cambridgei King's College (67. ábra) a derékszögű stílus legfontosabb angliai emléke.

A német nyelvterületen a 14. századra alakul ki a gótika jellegzetes, helyi építészete. A német gótikára jellemző a bazilikális térfelépítés elvetése. A templom hajóit egyforma magasra építik, a csarnokok megfelelő megvilágítását a hatalmas, mérműves ablakokon beömlő fény és a szerkezetek csekély méretei biztosítják. Ilyen csarnoktemplom Schwäbisch-Gmünd Szent Kereszt temploma, vagy Annaberg kéthajós hegyi temploma Stájerországban. A német gótika fejlődésében a népes Parler család is nagy szerepet játszott: fő művük a prágai Szent Vitus templom (24. kép, 25. kép). Tanítványaik építik Landshut templomát és a salzburgi ferences templomot. Bécs környékén külön gótikus templomépítő műhely alakult ki, melynek alkotásai közé tartoznak Sopron gótikus templomépületei is (68. ábra).

A gótikus építészet világi alkotásai közül is nem egy fennmaradt. Ezek az épületek - városházák, posztócsarnokok, paloták és várak - már szilárd anyagból épültek. A gótikus boltozás elveit a faszerkezetekre is átvitték: ennek kiemelkedően fontos emlékei az angliai várak lovagtermei. Fa boltozat fedi a prágai Hradzsin Ulászló-termét is (1477).

A gótika jelentős magyar emléke Zsigmond király budai palotája (1387-1437). Az egyházi építészet jelentős alkotásai közül a kassai dómot emeljük ki. Magyarországon igen elterjedt az egyhajós, csillag- vagy hálóboltozattal fedett "teremtemplom" típusa is (Nyírbátor, ref. templom, 1484, Szeged, Alsóvárosi plébániatemplom) (26. kép). A polgári gótika emlékeit Buda és Sopron polgárházai őrzik. A török támadás illetve tűzvészek során rombadőlt házak maradványait a későbbi épületekbe beleépítették és csak korunk műemlékvédelme bontotta ki azokat. A gótikus lakóházak díszei közé tartoztak az emeleti lakószobák hatalmas, kőkeretes ablakai és a kapubejárók ülőfülkéi.