AZ ÓKORI RÓMA ÉPÍTÉSZETE

Az etruszkok történetéről még ma is keveset tudunk. Kr.e. 8. században már az olasz félszigeten éltek: kultúrájuk virágzása a Kr.e. 5. századra tehető. Ez időben az Appennini-félsziget nagyobb részét uralmuk alatt tartották. Utolsó királyukat a fellázadt latinok Kr.e. 510-ben űzték el. Szokásaikat, szertartásaikat, az általuk felhalmozott tudást a rómaiak vették át és fejlesztették tovább. Írásos emlék, krónika alig maradt fenn róluk, ezért eredetükről sem sokat tudunk. Valószínűleg Kis-Ázsiából vándoroltak ki és telepedtek le Itália földjén.

Az első ismert etruszk emlékek a krétai törzsek sírépítményeikhez és a mykénei kupolasírokhoz hasonlítanak. Méhkas formájú, álboltozatos építmények, melyhez hasonlókat azonban Kréta szigetén vagy Mykénében akkortájt már nem építettek. Mindez elő-ázsiai eredetüket bizonyítja. De hasonló módon folytatták és továbbfejlesztették a mykénéi erődítések építésének technikáját.

Az ő találmányuk volt a "boltöv kapuja" (Porta dell'Arco Volterrában), melynek fala négy-öt méter vastag tufa kövekből épült, a boltív pedig ék alakúra megfaragott kemény mészkő kövekből (Kr.e. 4. évszázad). A boltíves nyílásáthidalás technikáját a görögök is ismerték, az íves formát azonban nem kívánták beilleszteni építészetük szigorú, oszlopos-gerendás rendjébe. Az etruszkok nagy vívmánya, hogy a boltöves nyílásáthidalásban rejlő sokoldalú formai lehetőséget felismerték: ezzel példát adtak a római építészeknek a pilléres-boltozatos, oszloprendekkel díszített árkád motívumának kifejlesztéséhez.

Az etruszk városokról csupán római közvetítéssel szerezhetünk tudomást: úgy tűnik, szabályos, négyzet formájúak voltak, tervezett, derékszögű utcarendszerrel. Három kapujuk, három fő útjuk és három templomuk volt, a három főisten, Tinia, Uni és Minvra tiszteletére. A "városalapítás" etruszk szertartását a rómaiak is átvették: a város négyszögletű kerületét egy fehér bikával és fehér tehénnel, rézekével szántották körül (Marzabotto városának feltárt maradványai).

Az etruszkok - mint ahogy az az ókori kultúrákban máshol is előfordul - a halált az élet egy másik formájának tekintették, ezért sírjaikban nem egyszer saját lakóházaikat mintázták (Perugina: Volumnius sírja). A sírkamrák központi tér köré csoportosultak, ahogy később a római lakóház lakószobái is az átrium (belső udvar) köré épültek.

A latin rómaik a Kr.e. 8. században Közép-Itáliában, az etruszkok és a déli görög kolóniák közötti, vizes, mocsaras völgyekben, a mai Róma környékén paraszti közösségekben éltek. A kis falvak latin és szabin lakói a hagyományok szerint Kr.e. 753-ban egyesültek egyetlen városi közösségé. Sokáig az etruszk királyok fennhatósága alatt éltek. Kr.e. 510-ben - miután sikerült az etruszk uralom alól megszabadulni, köztársaságot alapítottak: a közügyek intézését választott hivatalnokokra - consulokra - bízták.

Az etruszk szokásokból és kultúrából azonban szinte minden hagyományt átvettek. Az etruszkoktól tanulták a madárjóslatok szertartásait, a látványos diadalmenetek megrendezését és az állatviadalok szokását. A diadalmenetek fontos kelléke volt a diadalív, az állatviadaloké pedig az amphitheatrum: a rómaiak ezeket etruszk mintára továbbépítették.

A római kultúra másik forrása a görögöké volt. Előbb a dél-itáliai görög kolóniákat hódították meg (Kr.e. 3. évszázad), majd a balkáni félsziget görög városait (Kr.e. 168). Az első ismert római templomépület, így a kör formájú, oszlopos Vesta templom mestere minden bizonnyal görög építész lehetett. A Forum Boarium megmaradt négy oszlopos, oromzatos temploma, a Fortuna Virilis (Kr.e. 2. század) a hellén sajátságok mellett már római jellegzetességeket is mutat: ezek nagyobb részét bizonyíthatóan az etruszk templomépítészetből vették át.

A Fortuna Virilis templom főhomlokzata előtt a görögöknél szokásos oszlopsort megkettőzték: így a templom tömegének egy harmad részét az oszlopos tornác teszi ki. E mögött helyezkedik el a zárt cella, melynek mélysége az épület hosszának további két harmadát foglalja el. A főhomlokzat oszlopai a cella tömör felületén fél- és háromnegyed oszlop formájában ismétlődnek meg: a fél oszlopok a tornác oszlopaival együtt harmonikus egységet alkotnak.

Érdemes e kis méretű templomot a hasonló nagyságú, görög templomokkal összehasonlítani. A két, méretre szinte azonos épülettípus között fontos különbségeket találunk. Érdemes ezeket felsorolni. A görög templom - hála a homlokzatokon körbefutó oszlopos folyosónak - minden oldalról egyforma képet mutat (prosztylosz): a homlokzatok egymással egyenértékűek. A római templom főhomlokzata gazdagabb kialakítású, mint az oldalhomlokzatok (félperipterosz). A főhomlokzat jelentősége nő: ezzel az épület jellegzetes irányultságot kap, azaz a templomépület leghatásosabban a főhomlokzat irányából - frontálisan - érvényesül.

A görög templomot csupán három lépcsőfok választja el a környező tájtól: a római magas pódiumon áll és a magas oldalfalak közé épített lépcsőn csupán a fő homlokzat irányából közelíthető meg. A bejárathoz vezető lépcső megint csak tovább erősíti az épület "frontális" - főhomlokzatra irányuló - jellegét. E különbséget legtöbb esetben a templomok elhelyezése magyarázza. A görög templom egymagában, az őt körülvevő táj részeként áll természetes környezetében: a római templom ezzel szemben legtöbbször egy-egy városi tér - fórum - fontos alkotóeleme, épületek karéja veszi körül.

A görög templomot fedő nyeregtető laposabb hajlás esetén is biztonsággal elvezeti az esővizet: ennek megfelelően oromzata is alacsonyabb. A római templom tetőzete - a helyi, esősebb időjárásnak megfelelően - meredekebb: ez a tympanon erősebb hajlásáról is jól leolvasható.

Ami a templomok fő szerkezeteit illeti: a klasszikus görög templom általában kőből épült, a római gyakran kő, tégla és fa szerkezetek együttes alkalmazásával, égetett kerámia - terrakotta - burkolattal készült. A Rómában alkalmazott vulkáni kövek amúgy sem voltak alkalmasak a finomabb tagozatok kialakítására: a görög templomokhoz hasonló, tisztán és élesen metszett kőprofilokkal ritkábban találkozunk. Különösen a tufa anyagú oszlopok faragása volt durvább, a kemény mészkövet - travertin - könnyebben, jobban lehetett formálni.

A köztársaság építészetéről három campaniai város - Pompeji, Herculaneum és Stabiae - megmaradt emlékei alapján kaphatunk képet. E három települést Kr.e. 79-ben a Vezúv kitörése pusztította el. A hamu- és láva réteg alól csupán a 18. században szabadították ki a bámulatosan épen maradt emlékeket.

A köztársaság korabeli - korai - római városok egykori kialakításáról Pompeji kiásott fóruma ad tájékoztatást. A fórum minden oldalról zárt, városi tér volt. A térre fő tengelyében kapu vezetett. Ezzel átellenben állt a várost védő isten vagy császár pódiumra helyezett temploma. A tér további oldalait - a görög agórák mintájára - emeletes oszlopsor keretezte.

A fórumon egymás mellett sorakoztak a legfontosabb középületek: a bíróság épülete, a "basilica", a szenátus, városi és tartományi tanács székhelye, a "curia", a gazdasági és építési hivatal és más középületek és raktárak. A fórumok említésre méltó épületei voltak a vásárcsarnokok és az üzletek, a közelben helyezkedett el a cirkusz, az amphitheatrum, a színházak - theatrumok - és fürdőépületek - thermák.

Pompeji kiásott romjai a köztársaság korának lakóházairól is tájékoztatnak (38. ábra). E korra még a családi lakóházak voltak jellemzőek, melyek helyén később több emeletes bérházak - "insulák" épültek. Az egész szabályos lakótömböt kitöltő, előkelő lakóház, a "domus" volt, ennek alaprajzi elrendezésében az etruszk hagyományok jól kimutathatók. A római lakóház fontosabb helyiségei - szemben a görög házakkal - mindig szimmetrikus elrendezésűek voltak. A bejárat (fauces) tengelyében találjuk az átriumot, melyet Pompejiben befelé lejtő félnyereg tetők vettek körbe. Az esővízet a középen kihagyott nyílás gyűjtötte össze és vezette az átrium közepén elhelyezkedő vízmedencébe (impluvium).

Az átrium körbefutó félnyeregtetőit sok esetben csak a tetőzet túlfutó gerendavégei támasztották alá ("orvos háza"). Máshol a lefutó tető négy sarkát egy-egy oszlop támasztotta alá ("Ezüstlakodalom háza"). A nagyobb méretű átriumok ereszét oszlopsor kísérte (Epidius Rufus háza). Az összes helyiségek az udvarra nyíltak. Két oldalt lakószobák helyezkedtek el, az udvar két oldalsó végében egy-egy benyíló (cubiculae) "T" formájúra bővítette a belső udvart.

A ház fő helyisége, a "tablinum" a bejárattal szemben helyezkedett el. Utóbbi a ház urának és feleségének hálószobája volt, később fogadótér céljára építették: oszlopos teréből széles átjárón lehetett a kertbe (hortus) jutni. A hátsó kertet magas, tömör fal vette körül: később ezt oszlopfolyosóval övezték (perisztylium). A pompeji házak belsőit festéssel díszítették.

Az első nagyszabású középületek, város méretű együttesek a polgárháborúk idejéből, a császárság előtti évtizedekből származnak. Az első polgárháborút Marius és Sulla vívta és Kr.e. 82-ben Praeneste elfoglalásával végződött. A második polgárháború Kr.e. 49-45 között zajlott: Caesar meggyilkolása után Octavianus trónra lépésével (Kr.e. 31) kezdődött el a császárság kora.

Később, a Flavius és Antonius családból származó császárok (69-180) az akkor ismert világ nagyobb részét elfoglalták. A határok szélesedésével velejárt az egyes tartományokban fellángoló nyugtalankodás. A birodalom összetartó erői a Krisztus születése utáni évszázadban egyre gyengültek: a hatalmat katona császárok ragadták kezükbe. A keresztények üldözése Nagy Konstatntínusz (285-337) idejében szűnt meg, ekkor a kereszténység a birodalom állami vallása lett.

A keletről betörő törzsek szakadatlan támadásai az utolsó császárt, Romulus Augustulust 476-ban lemondásra késztette, ez a római birodalom végét jelentette. A polgárháborúktól a császárság bukásáig eltelt jó négy évszázad alatt számtalan császári fórumot és jelentős középületet emeltek. Közülük az első - Fortuna Primigenia szentélye Prenestében - éppen a polgárháború lezárásának emlékére épült, Kr.e. 82-ben.

A hatalmas templom romjait csupán az l950-es években találták meg: felépítését a fellelt apróbb részletekből rekonstruálták. A teraszokra épült együttes szigorúan szimmetrikus elrendezésű. A "szerencse istenasszonyának szentélye" a negyedik teraszon épült, magas, lépcsőzetes alépítményre. Az első szintre kétoldalt fedett lejtő - rámpák - vezetett. Az második terasz lépcsője a kompozíció tengelyében kapott helyet, az itt kialakított csarnok átvágásával.

A teraszok homlokzata mögött húzódó csarnokteret hosszdongával fedték: a boltíves nyílások sorát hatalmas pillérekkel támasztották alá. A boltozatos (archivoltos) architektúra a homlokzaton is megjelent. Nehézkes formáján azzal enyhítettek, hogy a faltestek homlokfelületére felületosztó architektúra formájában "rámásolták" a görög eredetű, oszlopos-gerendás (architrávos) homlokzati rendszert. Az így előállt homlokzati architektúra az úgynevezett "Colosseum-motívum" (39. ábra), melyet ettől az időtől fogva az építészetben folyamatosan használtak.

Igen jellemző a római építészet szemléletére, hogy a fél oszlopokból és egyenes gerendákból álló építészeti elemek a terhek viselésében nem vettek részt: feladatuk csupán a dekorálás volt. Csupán látszatát adták a hagyományos architektúrának, azaz "szerepet játszottak". Mögöttük a természetes, vulkánikus kötőanyaggal készült betonboltozatok és betonpillérek viselté az igazi terheket. Ez a féle szerkesztésmód az antik római építészet teljes történetét végigkísérte.

Az elkövetkező időkben az egymást követő császárok sorra építették fel fórumaikat (40. ábra). Pompeji fórumához képest a méretek természetesen erőteljesen nőttek: a fórum rendeltetése azonban - legalább is részben - megmaradt. A római császári fórumok mindegyikét magas kőfal választotta el az őket körülvevő városrésztől. A kőfalnak természetesen gyakorlati szerepe is volt: a gyakori tűzvészektől óvta a becses építészeti együtteseket. A falak ugyanakkor az építészeti elhatárolódást is szolgálták. Minden egyes császári fórum - hatásos hossz- és kereszttengelyeivel, tengelybe állított templomépületeivel és félkörívvel (exedra) bővített oszlopcsarnokaival egy-egy külön világot jelképez.

Az ókori Róma városközpontja az egyes zárt városi terek "összeadásával" - additatív módon - jött létre (Forum Romanum, Kr.e. 2. sz., (12. kép) Caesar fórum, Kr.e. 46., Augustus fóruma Kr.e.20., Trajanus fóruma, 113.) (41. ábra). A császári fórumok csak részleteikben, rom formájában maradtak fenn. Ezzel szemben a dél-franciaországi Nimes fórumának temploma - Maison Carrée - (Kr.e. 20-ban Agrippa építtette) ma is áll: ezt megtekintve valósabb képet nyerhetünk az egykori fórumon álló római templom megjelenéséről.

Az ókori Róma legjellegzetesebb épületei közé tartoztak a színházak. Ami ezeket a színházakat görög előképeiktől megkülönbözteti: a római színház - kevés kivétellel - a városok belső magjában épült. A természetes adottságok - lankás domboldal - felhasználásáról természetesen szó sem lehetett: a nézőtér alatti "dombot" építmény formájában valósították meg. Marcellus színháza Kr.e. 13-11. között épült, öntött beton szerkezettel, átlós mintájú kő burkolattal: a lelátók alatti folyosókat beton dongák sora fedte. Nézőterén egyszerre 11.000 római polgár foglalhatott helyet. (Az épület félkör ívben hajló falait később palota homlokzatába foglalták.)

A színházak mellett - etruszk mintára - amphitheatrumok is épültek: a gladiátorok és vadállatok harca lépcsős arénával körülvett arénában folyt. A legnagyobb ilyen építmény a Flaviusok amphiteathruma, a római Colosseum (42. ábra), (13. kép), mely a Kr. utáni első évszázad derekán épült. (Nevét talán Néró közelben elhelyezett, lerombolt szobor - kolosszusáról kapta.) A Colosseum építésze lényegében egymásnak fordítva két színházat épített. A hatalmas épület ötvenezer főnyi közönségnek adott helyet: ezek mozgását és elhelyezését mintaszerűen megszervezték. A nézőteret és a négy emeletes körfolyosó rendszert beton pillérváz támasztja alá.

A hatalmas építményt négy szintes architektúra díszíti. A pilléres-boltozatos épületpalást elé oszlopos-gerendás látszat-architektúrát (Colosseum-motívum) állítottak. A nyílásokkal gazdagított három alsó szintet nagyvonalú, "abroncsszerű" tömör felső szint fogta össze. Az építmény hatalmas méretei ellenére ma is arányosnak és kiegyensúlyozottnak tűnik.

Hasonló tudatossággal, merész mérnöki munkával épültek fel a római polgárok komfortját szolgáló mérnöki létesítmények, hidak, vízvezetékek (aquaeductus) hídjai, völgyzáró gátak és a kontinenseket átívelő utak rendszere (Borostyánkő-út). A római kor embere kevéssé tisztelte a táji adottságokat, mint az őket megelőző görögök. Tudatos munkával a táj átalakítására törekedtek. Tájalakító munkájuk eredményeit ma is viselik kontinensünk egyes vidékei.

Sajátos alkotásai a római időknek a diadalív, melyen a hazatérő győztes hadsereg átvonult. Az ellenségtől zsákmányolt fegyvereket a diadalívek oldalára vésték (Titus diadalíve).

A tervezett római város központja a katonai tábor volt. Alakja legtöbbször szabályos négyzet, hossz- és kereszttengelyében egy-egy főúttal. A várfalakat bástyák sorával erősítették meg: a főutak tengelyében kapukat létesítettek. A főutcák által határolt negyedeket derékszögű mellékutcákkal osztották további, szabályos tömbökre. (Timgad castruma 328 x 357 méter méretű, "telepített" város volt). A polgárváros (canabe) legtöbbször a katonai tábor köré települt (Arrabona, 2-3. évszázad).

A császárság második szakaszában hatalmas középületek egész sora épült Rómában és a provinciákban. Ezek egyike volt a Trajanus fórumához kapcsolódó "bevásárló központ" (Mercati di Traiano). Anyaga téglával burkolt beton volt, a közel százötven üzletet (taberna) három, ívesen hajló "üzletutca" mellé, emeletes tömbökbe telepítették. A terület közepét hatalmas "vásárcsarnok" foglalta el. A vásárcsarnok két emelet magas belső terét hat, folyamatosan összekapcsolt római keresztboltozat fedte. Az oldalsó üzletek két szinten kaptak helyet. A földszintieket a központi térből, az emeletieket galériás folyosóról lehetett megközelíteni.

A római építészet legjelentősebb alkotása a Hadrianus korában épült Pantheon (43. ábra) (118-128). Korában fórum épületeinek együttesébe foglalták, ma önmagában áll. Nyolc oszlopos előépítmény - porticus - mögött 43,30 méter átmérőjű, kupolával fedett, hatalmas rotunda alkotja az épület magját. (Hasonló méretű belső terei voltak a császári termáknak - meleg-fürdőknek - is: például Caracalla termái.) A rotonda belső térhatása lenyűgöző. A belső teret félkör- és szögletes alaprajzú térbővületek gazdagítják: a hét fülke a hét bolygót jelképezi. A tér megvilágítását 8,92 méter átmérőjű felső körbevilágító - opeion - biztosítja: a felülről bezúduló fényköteg tovább növeli a tér drámai hatását. A Pantheon terében lényegében a világegyetemet modellezte meg a római kor építészete, rendkívül meggyőző, látványos formában.

A hatalmas belső tér nyugalmát és erejét a tökéletesen megoldott kupolaszerkezet erősíti. A külső-belső betonköpeny között öntött betonból épült szellemes rajzú vázszerkezet. A beépített építőanyagok súlya alulról felfelé fokozatosan csökken, a faltestek üregesek.

A betonboltozat különféle fajtáinak alkalmazása megszabadította az építészeket a korábbi idők kőszerkezeteinek merev szigorúságától: ennek hatására a római kor legvégén új stílus - egyfajta "görbe vonalú" építészet bontakozott ki. Jó példa erre a Baalbekben felépült Venus templom (44. ábra), melynek könnyed, ívekkel határolt tetőszerkezetét a henger formájú, tömör szentély elé állított oszlopok sora hordja. A templom ugyancsak karéjokkal "megcsipkézett" pódiumon áll.

Hadrianus a Róma melletti Tivoliban építtetett magának pompás villaegyüttest (118-135). A nagyszámú építményből álló együttes létesítményeit domboldalban helyezték el. A "görbe vonalú" építészet egyik legösszetettebb alkotása a császár szigetre épült körvillája (Teatro Marittimo) (45. ábra). A Piazza d'Oro északi pavilonja nyolcszög alaprajzú és esernyőre emlékeztető, könnyű tető fedi. Az épületekből, parkokból, fasorokból álló "építészeti tájat" számtalan kisebb-nagyobb épület, parkok, vízmedencék és fasorok gazdagítják.

Diocletianos spalatói (Split) palotájának alaprajza (46. ábra) (160 * 190 méter) leginkább várfalakkal körülvett katonai táborra hasonlít. Csupán a tengerre néző homlokzat könnyedebb felépítésű. Alaprajzát a fő- és keresztutca bontja négy negyedre. Különösen érdekes a palota előcsarnoka a bejárat tengelyében. A nyitott előteret oszlopokra épített boltöves árkád kíséri. A boltív és az oszlop párosítása először itt jelentkezett Európa építészetében.