A modern építészet kudarcait látva az építészek egy csoportja meghirdette a modern utáni kor, a "poszt-modern" építészetét. Népszerű, élvezhető építészet megteremtését tűzte ki céljául. A szépen kidolgozott építészeti részletek helyett az épület összhatására helyezte a fő hangsúlyt. Ismét mód nyílt a régi, történeti formák felhasználására. A szigorú ésszerűség helyett a jól érthető formák használata terjedt el. Igyekezett az építészetet és a társművészeteket ismét egyesíteni. Sajátos áramlatai a "dekomponált", romot utánzó és historizáló építészet.

Az 1970-es évek építészeti mozgalmainak természetesen voltak előzményei. A háború utáni években a modern építészet szigorú fegyelme oldódni kezdett, néhány jelentős alkotó szembeszállt az általánosan elfogadott előírásokkal, dogmákkal. Megnyilvánult ez a helyi építőanyagok ismételt alkalmazásában, a helyi klímának jobban megfelelő épületszerkezetek (párkányok, előtetők) építésében. Maga Le Corbusier is jócskán vétett elvei ellen, hiszen már a svájci diákok párizsi pavilonjának földszintjén terméskő burkolatot alkalmazott. Sok építész ennél is tovább ment és épületein helyi jelképeket alkalmazott (Kenzo Tange japán építész hajóorra emlékeztető épületformái, négy ponton alátámasztott bárkaforma, "ringatódzó" vonalak: Takamatsu, sportcsarnok (126. ábra), etc.). Eero Saarinrn a KLM légitársaság new yorki utascsarnokának a felszálló madár formáját adta (1958-1960). Jörn Utzon dán építész sidneyi operaháza (127. ábra) dagadó vitorlákat mintáz.

A háború utáni újjáépítés során egész történeti negyedeket építettek fel az elpusztult házak mintájára (Varsó, városközpont és királyi palota). Esetenként már ekkor utat törtek magának a maradi, historizáló irányzatok, az u.n. "Heimatkunst" - az otthon művészete. Emellett egyre több, "megmagyarázhatatlan" forma jelent meg az épületeken, elég Le Corbusier ronchampi kápolnájának archaikus "földépítészetet" utánzó - imitáló - formára gondolnunk. Az 1970-es években megnövekedett az "érdekes" épületek száma. A városépítészetben ismét bevezették az átlós utcavezetést, elterjedtek a hegyes szögű házformák, ferdén térbe állított homlokzatsíkokkal (Csorna, városközpont: városháza, lakóházak és középiskolai kollégium, 1981, Foltányi Miklós és Winkler Gábor).

Az 1970-es évek legelején néhány építész hivatalosan is deklarálta - kihirdette - a modern építészet "megszűnését". Charles Jencks építész "A Poszt Modern építészet nyelve" című írásában körvonalazta az új építészet elveit. "A modern építészet St. Louisban halt meg, Missouri államban, 1972. június 15-én délután 3 óra 32 perckor (vagy akörül), amikor a hírhedt Pruitt-Igoe-tervnek vagy inkább egyes betontömbjeinek dinamittal megadták a kegyelemdöfést. Fekete lakói előzetesen tönkretették, agyonrongálták és bemocskolták, és ámbár dollármilliókat emésztettek fel az életben tartásra irányuló kísérletek (az összetört felvonók megjavítása, a betört ablakok kijavítása, festés, végül utolérte sorsa: romba dőlt... A Pruitt-Igoe lakótelep a Modern Építészek Nemzetközi Kongresszusa (CIAM) leghaladóbb eszményei szerint épült, és amikor 1951-ben tervezték, díjat nyert az Amerikai Építészeti Intézettől (AIA)."

Vajon mit kínáltak a poszt-modern építészet hívei - szemben a "modern" építészet elveivel - az építészek számára. Érdemes e kérdést a modern és poszt-modern építészet szemléletének és alkotó módszereinek rövid összehasonlításával megvilágítani. Melyek lennének tehát a nagy és alapvető különbségek ?

A modern építészet - láttuk - az építészetet alkotó részeire bontotta szét. Egyszer a szerkezetet, az alkalmazott építőanyagokat tekintette az építészeti alkotás kiindulási pontjának, máskor a rendeltetést vagy éppen a szépen megoldott részleteket. Egy szóval nem a teljes kompozíció, a "mondat" érdekelte, hanem csupán a mondatot alkotó "szavak". A poszt-modern a teljes mondanivaló, a "mondat" értelmének, az építészeti összkép megragadására törekedett. "Isten a részletekben lakik !" vélte Mies van de Rohe: a poszt-modern ezzel szemben meggyőződéssel állítja, hogy "Isten az egészben lakik !".

A modern építészet elvetette az öncélú formálást, a "formalizmust". Ennek ellenére viselkedésében sok formális elem volt: "formalizmusa" első sorban az alaprajzi kialakításban és a szerkezetek kialakításában érhető utol. A "szép" alaprajz szabályos, lehetőleg négyzet formájú - vallották kimondatlanul is az építészek, a szerkezet "szépsége" érdekében pedig sokszor célszerűtlen, kényelmetlen és ésszerűtlen megoldásokat is választotta. A poszt-modern építész nem tagadja vonzódását a formákhoz. Nem "magyarázkodik", ha bátran megformál egy-egy építészeti részletet. Azt is megengedi magának, hogy egy-egy történeti stílus formakincséből "idézzen", használjon fel érdekes, jellegzetes formai megoldásokat.

A modern építészet minden áron és minden helyzetben igyekezett bizonyítani, hogy épületének megoldásai ésszerűek, racionalisták. Mindebből az utca embere alig értett valamit, csupán az ismétlés unalmát és szürkeségét érezte. A poszt-modern építész nem akar házával "tanítani", meggyőzni, nem törekszik minden áron és mindenben ésszerűségre. Ami tetszik az embereknek, az jó is - vélik követői.

A modern építészet mindig kínosan vigyázott a kifejezés "szabatosságára", a szerkezet, alkalmazott anyagok és a rendeltetés "bemutatására". Egyszóval figyelmét a "szöveg" kötötte le. A poszt-modern építész magával ragadó "hatásra" törekszik. Zenei hasonlattal élve: a klasszikus dalirodalomban az énekelt dal "szövegértését" tartja a legfontosabbnak, a rock zenében a szöveg sokszor alig érthető, a hangsúly a "hangzáson" - sound - van.

A modern építész igyekezett hangsúlyosan "intellektuálisan" viselkedni, tehát az értelmiségi közönség előtt kívánt bizonyítani - , a poszt-modern ezzel szemben "érzéki", érzékekre ható - szenzuális - művészet. A modernet az előkelő "távolságtartás" jellemezte. Elvont eszközökkel elvont hatásokra törekedett, riasztóan "pontos" és nyomasztóan hatalmas épületeket épített, meg sem próbálta építészetét az utca emberével elfogadtatni és megkedveltetni. A poszt-modern igyekszik népszerű - populáris - lenni ("pop"),a nézőt az épület titkaiba beavatni sőt esetenként a ház "társszerzőjévé" tenni ("csináld magad !").

Egészében: a modern építészet története fokozatos "szétválás", részekre szakadás - függőleges és vízszintes tömegek, határoló és teherhordó szerkezetek, a fal esetében külön teherhordó, hőszigetelő, hangszigetelő, páraszigetelő és burkoló réteg stb.

A poszt-modern építészet összegezésre törekedik, így megengedi a történeti stílusok idézését is. Jellemző módon a poszt-modern minden korábbi építészeti stílust "bevesz" kelléktárába. Nem csak a klasszikus építészeti korok formaelemeinek idézése megengedett. Merít a szecesszióból, a korai modernből, sőt még a háború utáni építészet nem egy érdekesnek tűnő formai megoldását is megidézi. Szinte mindig figyelmezteti a nézőt, hogy csupán "idézetről" van szó. Gyakran akarattal "félreérti" a régi formákat vagy újfajta formai összefüggésben alkalmazza azokat (Tuscan and Laurentian House, Livermore, California, Thomson Gordon Smith, 1979 "eltévesztett, sokszínű toszkán árkádos architektúra színes oszlopokkal és Casa unifamiliare, Ligornetto, Svájc,. Mario Botta, 1975-1976, eltorzított klasszicista jelzések, sávozott, kétszínű homlokzat).

Az épületet gyakran jelképként értelmezi: épít cipő formájú (Anon Deschwanden, cipész üzlete Kaliforniában, 1951), hamburger-alakú házakat. Szereti a furcsát, a groteszket: gyakran " eltéveszti" a klasszikusnak számító megoldásokat: egy házat akár tetőszerkezetével lefelé is hajlamos megépíteni. Van poszt-modern "rom-építészet". Amerikában egy áruházlánc (Best áruházak) kizárólag ilyen "romos" épületeket emel, ez adja a cég jellegzetes arculatát - "imázsát". A rom "mesterségesen" előállítható - napközben a hasadék bejárat, éjjel a ház "összetolható" (James Wines "Bizonytalan homlokzat", Houston, Texas, 1974-1975). A poszt-modern kedveli a "barkácsolt" házat - az építtető maga az építész és legtöbbször a kivitelező is (Robert Venturi-John Rauch: Brant-Johnson-ház, Vail Colorado, 1976).).

Gyakran "mesebeli" hangulatot próbálnak teremteni: a tokiói Hotel Megaro igazi, kacsalábon forgó várkastély, akár egy Walt Disney-film díszlete is lehetne. Meseszerű Aldo Rossi Világszínháza (Velence, Teatrodel Mondo, 1979): egyszerű, tiszta felépítésű tömege világítótoronyra hasonlít. Gyakran az épület maga dísztelen "tömlő" csupán, mely a rendeltetésnek szükségszerűen helyet biztosít. Az épület díszítését a ház elé épített kulissza - vasbeton térrács - biztosítja (Municipal Control Building, Qual Valley, Taft Architects, 1978-1980).

Gyakran él a "dekonstruálás" fogásával is: tartószerkezetei következetlenek, nem a tényleges teherátadást mutatják (külső szélükön alátámasztott konzolok, középen pillérrel megtámasztott boltívek).

A poszt-modern markáns irányzata a legmagasabb technikát alkalmazó "high-tech" építészet. Jellegzetes, összetett tömegformák, lendületes tömegek, nagy, városi tér felé nyíló belső udvarok, napvédő tükörüveggel burkolt, hatalmas homlokzati felületek, üvegtetővel megvilágított átriumok jellemzik ezt az építészetet. E stílus képviselői "lehetetlenül nehéz" műszaki megoldásokba kényszerítik magukat és a "napi" technika segítségével megfelelően komfortos megoldást biztosítanak.

Hazai poszt-modern építészetünk jelentős egyéniségei - a teljesség nélkül felsorolva - Finta József (Budapest, Kempinsky szálloda, Országos Rendőrkapitányság), Virágh Csaba (Győr, Széchenyi István Főiskola), Bán Ferenc (Budapest, Nemzeti Színház félbemaradt épülete az Erzsébet téren). Makovecz Imre és Csete György építészete az "ős-magyar" sámánizmusban és a századforduló népi szecessziójában gyökerezik. Dévényi Sándor Pécs történeti házsorainak épületei közé építi sajátos arcú, mégis egyéni épületeit. Kecskeméten Farkas Gábor és Kerényi József sajátos, helyi forrásokból táplálkozó építészete érdemel említést.

A poszt-modern városépítészet ismét kedveli a városi település-szövet - utcák és terek rendszere, keretes beépítés - alkalmazását. A szigorú, sakktáblaszerű utcahálót ferde irányokkal gazdagítja.