Az újjászületés eszméjét - a 15-16. század nagy hatású kulturális-művészeti mozgalmát - eltérően a szokásos magyarázatoktól - első sorban nem a múltba való ösztönös visszavágyódás keltette életre. A művészet és tudomány nagy változásait a kor gazdasági fejlődése és az ezzel járó társadalmi haladás magyarázza.

A reneszánsz eszméje az itáliai Firenzében született  (27. kép). Firenze messze megelőzte az európai fejlődést és kiinduló pontjává vált az újkor gazdasági, társadalmi és művészeti haladásnak. Mi is történt Firenzében a 14. században, amely aztán szétfeszítette a középkor egész világát?

Az itáliai városban a 12. században gyors fejlődésnek indult a textilipar. A 14. században már kétszáz vállalkozót tartottak számon a városban, ezek megközelítőleg harmincezer munkást foglalkoztattak. Európa más részein egy-egy kézműves csupán néhány szakembert foglalkoztatott: munkájukat könnyen elirányította és maga is derekasan kivette a részét a termelésből. Firenze sikeres vállalkozóinak erre nem futatta idejükből. A hatalmas termelő létszám munkájának megszervezése, irányítása, a nyersanyagok beszerzése, a termelés összehangolása és végül az eladás - ipar és kereskedelem ebben az időben még egy kézben volt - teljes embert igényelt.

A jelentős méretű termelés és eladás nagy pénzforgalommal járt: ennek lebonyolítása különösen képzett, rátermett szakembereket kívánt. A pénzügyleteket egyre inkább bankok bonyolították. Kialakult a bankélet sajátos technikája, nem egyszer szükség volt pénzváltásra, kölcsönök felvételétre vagy kölcsönadásra. Mindez szabályozott módon történt és megállapodások esetén rögzítették a pénz "árának nagyságát", a kamatot is. Firenze bankjai messze földön híresek voltak, nem csoda, ha maga a római pápa is a firenzei bankokra bízta jelentős pénzvagyonának és bevételeinek kezelését.

Csupán egy probléma volt: a középkor ideológusai, a skolasztika hívei - hűségesen ragaszkodva Arisztotelész elveihez - állították, hogy a piacon mindig az "igazságos árnak" kell érvényesülni. Pénz nem szülhet pénzt - vélték: tilos a haszonnal történő kereskedés és a kamatra adott kölcsön. Firenzében azonban bocsánatos bűnnek számított mindez. A "szabálytalankodók" számára a vezekelés módját is meghatározták: ez legtöbbször alapítványok tétele volt, vallási vagy szociális célra, templomok, árvaházak, iskolák építésére és fenntartására.

A pénzügyi élet azonban újfajta szabályokat és törvényeket követelt. Lényegében a magántulajdon védelméről volt szó. Ennek szabályozása azonban a skolasztika művelői számára ismeretlen és példa nélkül álló feladatnak bizonyult. Jól bevált mintákra volt szükség melyeket a római jogban találták meg. A római jog előírásai azonban változatlan formában nem voltak alkalmasak a középkor új kereskedelmi és pénzügyi életének szabályozására. A jogalkotás szemléletét és szellemét kellett átvenni, ennek megértéséhez azonban többet kellett tudni az ókori Róma életéről. Megindult az írott emlékek felkutatása és elemzése.

A társadalmi - kulturális környezet megismerése hozta közelebb Firenze polgárait az ókor művészetének felfedezéséhez. Ezt megismerve alakult ki, lépésről-lépésre az új és divatos eszmény, az "antik humanitás" példaképe.

Róma társadalmát és művészetét azonban aligha lehetett volna megérteni az ókori görög élet tüzetesebb megismerése nélkül. A görög-római eszmék eredetét kutatva jutottak el a firenzeiek Bizáncba. Így vált a tudomány és művészet kiinduló pontjává a 14-15. század során az ókori ideálok visszaálmodása. A korszak új elveinek igazolására antik mintákat keresett és az ókor építészeti-formai megoldásai szolgáltak alapul a megszülető új művészet számára is. A tudományok is gyors fejlődésnek indultak és a skolasztika helyett az ésszerűség - racionalizmus - vált a kutatás alapkövévé.

Az antik ideál felfedezésével egy időben a kor gondolkodóinak figyelme az arányok tanulmányozása és a tér szabályosságainak felfedezése felé irányult. Megszületett a "térlátás" és a tér síkban történő perspektivikus ábrázolásának módszerét. Ennek segítségével a végtelen tér értelmezhetővé vált. A kor művészei a tér érzékelésének, bemutatásának elveit is felfedezték. A tér szabályainak megismerése, a "tértest" meghatározása, a méretek és arányok ismerete forradalmasította a képzőművészetet és az építészetet. Ami létrejött, az a reneszánsz művészet.

Ahogy az újjászületés gondolata Firenzében született, úgy az új építészet is Firenzében bontott zászlót. A mozgalom első jelentős képviselője Filippo Brunelleschi (1377-1446) volt. Mindenek előtt a gótikus dóm építésének befejezésére vállalkozott. A hatalmas templom négyezetének kupoláját kellett megépítenie (28.kép) .Feladata inkább műszaki jellegű volt, ami azonban módot adott új építészeti elveinek bemutatására is. A hatalmas kupola (69. ábra) szerkezetét úgy tervezte meg, hogy szükségtelenné vált a tér teljes beállványozása. A szerkezetben fellépő gyűrűfeszültségeket használta ki: a kupola építés közben mindig megtartotta állékonyságát, így a körkörös gyűrűk falazását egyszerű függőállványról is elvégezhették Brunelleschi munkásai.

Következő munkája az "ártatlanok kórháza" - a Loggia Innocenti (70. ábra). Szabályos, négyzetes teret épített körül karcsú, oszlopos árkádsorral. Föléje tömör emeletet épített, aedikulás - oromzattal díszített, kertezett - ablakok sorával. Az épületet lépcsős lábazatra emelte és az emelet felett erőteljes koronázó párkánnyal zárt le az udvar képét. A tér arányai és az épület magassági méretei olyanok, hogy a tér egyetlen pillantással átlátható és értelmezhető: arányai és architektúrája legszebben éppen középpontjában állva érvényesül. A Loggia Innocenti - az alkalmazott antik formák ellenére - még sokat megőrzött a gótikus terek törékeny eleganciájából. Ezt bizonyítják az oszlopok arányai és a részletek finomsága. A tér szelleme azonban már tipikusan reneszánsz.

A Capella Pazzi (1430-1446) kolostor udvarában épült: függőkupolával fedett központi teréhez két oldalt dongaboltozatú tér kapcsolódik. Bejárata magas, szellős oszlopcsarnok. A tér legfontosabb éleit szürkészöld kősávokkal rajzolta meg a fehér alapsíkra. Az előcsarnok következetesen római, hiszen gerendához csak oszlopot, az ívhez pedig pillért párosított.

A reneszánsz építészet kiemelkedően fontos feladata volt a paloták építése. E hatalmas épületek megjelenésükkel, építészeti kialakításukkal a kor polgárának erejét és hatalmát jelképezték. Az első reneszánsz palotát, a Palazzo Medicit (71. ábra) Michelozzo di Bartalameo építette. A tömb nagyságú épület négyzet alaprajzú, a római átriumos házzal rokon, belső udvaros elrendezéssel. Földszintje erőteljes kváderezésű, emeleteit félköríves középkori ikerablakok sora tagolja. Az épületet merészen kiugró, hatalmas főpárkány koronázza. A kompozíció önálló építészeti motívumok egymás mellé illetve egymás fölé sorolásával jött létre. A későbbi időkben ezt a palotatípust fejlesztették tovább Firenzében, majd a szomszédos városokban is.

Leon Battista Alberti (1404-1472), a kor egyik legkiemelkedőbb építésze és teoretikusa "műkedvelő építész" volt. Sokoldalú, művelt elme, aki egyformán járatos volt a jogban, irodalomban, nyelvtudományban és geometriában. Könyvei a festészetről, szobrászatról és az építészetről szóltak. Tíz könyve az ókor híres szakírójának, Vitruviusnak mintájára készült. Míg azonban Vitruvius inkább csak az építészet gyakorlati kérdéseivel foglakozott, addig Alberti a gyakorlati megoldásokhoz megkereste és felsorakoztatta az elméleti indokokat is. Munkája a mai napig nagy hatást gyakorol az építészet fejlődésére.

Első jelentős építészeti alkotása a Palazzo Rucellai (72. ábra) (1446-1451), Firenzében épült. A tömbszerű palota rusztikus felületét sima lizénákkal - lapos falpillérekkel - tagolta. Lényegében a Colosseum homlokzatának hálós osztását ismételte meg, korszerűbb formában és szigorú arányrendszerben.

A Sta. Maria Novella (73. ábra) gótikus templomához homlokzatot épített. A színes kőberakással - intarziával - borított sík felületű homlokzat tagolását szigorú arányrendszerben tervezte meg. A tagolás négyzetek sorolásán alapszik. A középkori épület felöltöztetésével a reneszánsz zenei finomságú arányait valósította meg. A templomhomlokzat a későbbi templomok fontos példaképévé vált.

A központos terű reneszánsz templom végleges típusát Guiliano da Sangallo alkotta meg a pratoi Madonna delle Carceri megépítésével (74. ábra). A templom alaprajza rövid szárú, szabályos kereszt: a függőkupolával fedett központi teret minden oldalon egy-egy dongával boltozott térbővület gazdagítja. A kupola felett magas tambur, ezen újabb kupola és laterna - hengeres felülvilágító - kapott helyet. Az épület külső tömege híven tükrözi a belső tér elrendezését. A külső-belső felületeket lapos falpillérek - lizénák - tagolják.

Az olasz reneszánsszal egy időben, itáliai példára Magyarországon , Mátyás király udvarában - is kibontakozott a reneszánsz művészet. Mátyás visegrádi palotáját építtette át az új építészet stílusában, Esztergomban a gazdag, nagyhírű főpap, Bakócz építtetett függőkupolával fedett, központos terű kápolnát (29.kép). Utóbbi vörös márványból készült, térhatása egységesebb és súlyosabb, mint az itáliai előképeké. Hasonló módon épült meg Krakkóban a Zsigmond-kápolna. A tér és felületeinek ilyesfajta, egységes kezelése már az építészet újabb irányzatának első jelentkezése volt.

A 16. század kiemelkedő építész egyénisége, Donato Bramante fontosabb alkotásai Rómában állnak. A Tempietto (75. ábra) Szent Péter keresztrefeszítésének helyét jelöli. Szabályos, római mintára épült körcsarnok - körperipterosz - kis méretű, tömör belső épületmaggal, szép arányú kupolával. A kis méretű épület nagy hatással volt a későbbi korok emlékmű építészetére. Szögletes kolostorudvarban áll. Eszményi tömeghatása akkor érvényesülne igazán, ha a körülötte Bramante elképzelése - kör alaprajzú, árkádos kolostorudvar - is megvalósult volna.

Az építész 1505-től egészen haláláig foglalkozott a S. Pietro (76. ábra), Péter apostol vatikáni emléktemplomának - mauzóleumának - tervezésével. Hatalmas méretű, összetett, központos belső teret képzelt el, közepén függőkupolával, sarkaiban újabb kupolákkal. A tér egységét kis méretű pillérek építésével kívánta biztosítani. Elképzelése az volt, hogy a hatalmas tér már a belépés pillanatában egész nagyszerűségében, egységes formájában kibontakozzon. Az építkezés első ütemében bebizonyosodott azonban, hogy Bramante elképzelése kivitelezhetetlen. Halála után az építkezés hosszú ideig szünetelt. A St. Pietrot később Michelangelo fejezte be.

A 15. század a palotaépítészetben is új eszmények megvalósítására törekedett. Ezeknek a törekvéseknek ékes példája ifj. Antonio da Sangallo palotája, melyet a Farneze családnak - a későbbi III. Pál pápának - tervezett. A palota hatalmas tömbje egyetlen tengelyre épül fel. A palota előtt széles utat építettek, az épület mögötti park pedig egészen a Tiberis folyóig vezet. A terek ilyen jellegű, mozgalmas áramlása és a település és táj bevonása az építészeti kompozícióba az elkövetkező barokk művészet fontos művészi eszközévé vált.

Michelangelo Buonarotti (1475-1564) a szobrász-építész első, kiemelkedő fontosságú képviselője volt az építészettörténetben. Korának emberideálja az elmúlt századokhoz képest alaposan megváltozott. A nyugalmat és erőt árasztó polgár méltóságát a cselekvő polgár dinamikus alakja váltotta fel. Az emberideál változása az építészeti formálásban is jelentkezett.

Michelangelo a kor új eszményeinek megfelelően tervezte át a Bramante által megkezdett S.Pietro épületét (1546-tól). Elődjének alaprajzát összevonta, befoglaló méreteit csökkentette. Mindvégig kitartott azonban Bramante "pogány" elképzelése, a monumentális belső tér mellett. A kupolák alátámasztására hatalmas pillérkötegeket építtetett, a templom oldalszárnyait megrövidítette. Az így létrejött építészeti tér már nem tekinthető át egyetlen pontból. Megismeréséhez mozgásra, fáradságra, "izom munkára" van szükség. A monumentális tér a térben mozogva bontakozik ki és képzeletünkben egyesül egyetlen, nagyméretű térformává.

Michelangelo kivételes fontosságú, több épületből álló alkotása a Piazza di Campidoglio (77. ábra), (30.kép) (1561). Az épületegyüttes kompozíciójára a szigorú tengelyesség - axialaitás - és az állandó mozgás szükségessége jellemző. A magaslaton korában már elkezdték az építkezést: egy épület alapjai álltak már. Az építész a fő tengelyhez képest ferdén elhelyezkedő épület vonalát megtükrözte és így trapéz formájú beépítés jött létre. A kompozíció tengelyében építette fel a két emeletes szenátorok palotáját, a két oldalsó épület - múzeum és tanácsháza - egy emeletes maradt.

A hosszú, lépcsős rámpán érkezőt szobor-pár fogadja a szobor-kapun átlépve tárulkozik fel maga a tér. Az épületek táguló, trapéz formájú elrendezése közelebb hozza a végcélt, a szenátorok palotáját. A tér közepét három lépcsővel lemélyítette és erre pajzsszerűen felmagasodó, mintás térburkolatot épített. A közép felé enyhén emelkedő térsík csak fokozza a teret keretező épületek monumentalitását. A tér közepén a "filozófus-császár", Marcus Aurelius lovas szobra kapott helyet.

A reneszánsz építészet utolsó szakaszában egyfajta modorosabb formálás, a manierizmus divatja hódított. Az építészeti alkotásokon megsokasodtak az akadémikus szigorúságú antik részletek. Az erőteljes hatású külső és belső homlokzatok mögött kevesebb új ötlettel, térgondolattal találkozunk. A korszak kiemelkedő alkotásai - így Giacomo Barozzi de Vignola római temploma (78. ábra), az Il Gesu (79. ábra) (1568-tól) - már a közeledő barokk mintaképei. A korszak nagy hatású személyisége, Giacomo Palladio (1508-1580) egyformán példát adott a kialakuló barokk és az azt követő klasszicizmus historizáló építészei számára. Épületeire a szigorú axialaitás - tengelyre felépített kompozíció - és a mozgást követő szervezés jellemző.

Palladio legnagyobb hatású, szép épülete a La Rotonda (1550-től). A kereszt alaprajzú épület kereszt- és hossztengelyére is szimmetrikus. Magas lábazati emeleten áll, négy oldalán pofafalak között egy-egy reprezentatív külső lépcső vezet az oszlopos, oromzatos előcsarnokba (portikusz). Az oszlopos előcsarnokok rendeltetése a mozgalmas átvezetés a természetből a kupolával fedett központi térbe illetve ellenkező irányban a villát körülvevő szép parkba.

A reneszánsz velencei példái - S. Giorgio Maggiore (80. ábra) (1566-tól) Palladio különös téralkotása. Központi teréből áttört falon, karcsú oszlopok között íves záródású újabb tér képe sejlik fel. A velencei reneszánsz más alkotásai a firenzei példák mellett keleties gazdagságot mutatnak.

A reneszánsz építészet a szomszéd országokban az erős helyi hatások nyomán jellegzetes helyi karaktert nyert. A franciaországi reneszánsz kastélyok festői tömegelrendezése és mesés tetőzete középkori hagyományokat idéz (Blois, Chambord). Németalföld és Észak-Németország reneszánsz építészetét az ötvösművesség jegyeivel gazdagították. A késő reneszánsz három részre osztott Magyarországán említésre méltó építési tevékenység alig folyt. A reneszánsz korai emlékei elpusztultak, a késő reneszánsz vívmányai a kora barokk építészet keretei között érvényesültek (Győr és Sopron árkádos belső udvarai). A reneszánsz kor emlékei a szabályos, sokszög alaprajzú "katona-városok" és az új-olasz bástyákkal körbevett középkori települések (Győr reneszánsz védőműveit olasz építészek és fundátorok építették.)